Egy mobilos alkalmazáson át szivárogtak ki katonai titkok

Már nem először fordul elő egy hadseregnél, hogy az elsősorban civil felhasználásra tervezett szoftverek okoznak adatvédelmi problémákat.

Komoly visszhangot kapott a sajtóban egy egyébként szokásosnak tekinthető publikáció, amikor is a főleg futóknak és kerékpárosoknak szánt alkalmazást készítő vállalkozás, a Strava közzétett egy heatmapet, vagyis egy olyan adatvizualációval létrehozott képet, amelyen az látszik, hogy az alkalmazás felhasználói milyen útvonalakat jártak be.

Ez önmagában mindennapi érdekesség, ám kiderült, hogy az amerikai hadsereg katonái előszeretettel használják világszerte a Stravát, és az általuk beküldött adatok alapján megjelentek a térképen a katonai bázisok, márpedig ezek helye és felépítése – különösen a háborús övezetekben – védett információnak számít, még akkor is, ha ezeket a helyiek persze jól ismerik, és gyakran a publikus műholdképeken is szerepelnek. A fő gond az, hogy a logadatokból felrajzolt futóútvonalak – és talán járőrútvonalak is – ennél sokkal bővebb információkat hordoznak, melyeket akár támadás előkészítése során is ki lehet használni.

A hadsereg illetékesei a tudósítások után bejelentették, hogy már vizsgálják az ügyet.

A probléma a katonák felhasználói tudatosságával lehet, ugyanis a Strava szoftvere lehetőséget biztosít a GPS alapján történő nyomkövetési adatok privát vagy nyilvános beállítására, és a cég közleménye szerint a heatmap csak publikus adatok alapján készült. Magát a felháborodást okozó térképet egyébként még 2017 novemberi adatok alapján alkották meg, de az, hogy kirajzolódnak a katonai bázisok, néha azok belső szerkezete is, csak most tűnt fel egy ausztrál egyetemistának – ő számolt be először erről.

A Strava közölte, hogy szoftverükben nemcsak a nyomkövetés státuszának megadására van lehetőség, de a felhasználó beállíthat „tiltott zónákat” is, ahol nincs nyomkövetés – rövid közleményükben hangsúlyozták, hogy további lépéseket kell tenni a felvilágosítás, a lehetőségek ismertetése terén.

Azóta történt

Előzmények