Szoftvert az EU-ból

Jelentős megtakarítást érhetnek el a magyarországi cégek az EU-tagságból következő árelőnyök érvényesítésével. Az informatikában ez azt jelenti, hogy – a magyar disztribútorok kihagyásával – akár közvetlenül, az európai központoktól is beszerezhetők a különféle szoftverek.

A Software Spectrum, a világ egyik legnagyobb szoftverlicenc-értékesítőjének hazai képviselője, az L-Port Kft. ügyvezető igazgatója, Kővári Viktor úgy véli, hogy a szoftverkereskedelem dinamizálásának egyik útja lehet a nagyobb EU-kedvezmények felkutatása, a jelentős árelőnyöket kínáló konstrukciók hazai bevezetése. Kővári szerint fontos, hogy a kis- és középvállalati szektor is hozzájuthasson a hatszázmilliós európai piac nagyságrendjéből következő árkalkulációs engedményekhez.

Ennek egyik útja lehet a kis – ötven PC-nél kevesebbet használó – cégek számára is nyújtott központi licencelés. E szerint a magyar vállalkozások közvetlenül az európai jogokkal rendelkező európai vezérképviseletnél is vásárolhatnak. Darabszámtól és terméktől függően akár huszonöt százalék megtakarítás is elérhető – állítja az ügyvezető igazgató.

Előzmények