Szövetségbe tömörül négy vezető mobilcég

A német T-Mobile International AG, a francia Orange SA, az olasz Telecom Italia Mobile S.p.A. (TIM) és a spanyol Telefónica Móviles SA tegnap bejelentették FreeMove nevű – további tagok irányában nyitott – szövetségük létrehozását. A már tavaly decemberben megalakított, de mostanáig titokban tartott partnerség elsődlegesen az évi négymilliárd euró értékű európai multinacionális vállalati piacot veszi célba egységes roamingtarifáival és az elkövetkező hat-nyolc hétben ismertetendő egységes, innovatívnak ígért díjcsomagjaival. Úgy tudni, ezek összeállításakor döntő szempont, hogy az ügyfelek előre kalkulálhassák költségeiket, s e célból a FreeMove testre szabott szolgáltatásokat is biztosítani fog.

A szövetség huszonegy európai országban van jelen, ügyfeleinek száma a kontinensen 170 millió, világszerte 230 millió. A Reutersnek nyilatkozó elemzők szerint a FreeMove létrehozása főleg a Vodafone Plc nyomulására adott válasz, de némelyek úgy látják, hogy a várható belső konfliktusok miatt a szövetség nem fogja tudni csökkenteni hátrányát a brit szolgáltatóval szemben. A tegnapi sajtótájékoztatón mindenesetre a FreeMove-tagok azzal az ambiciózus célkitűzéssel álltak elő, hogy a beszédforgalomat évi tíz százalékkal – az európai átlagot jócskán meghaladó mértékben – növelik, az adatszolgáltatásban pedig 2007-ig minden évben a forgalom megkétszereződését várják.

A szövetség a beszerzésben is egységesen lép föl: a gyártók közül a német Siemens AG-vel és az amerikai Motorolával kötött szerződést. Eddig hatmillió készüléket rendeltek, s a tagok átlagosan 10 százalékot spórolnak ahhoz képest, mint ha külön vásárolnák a telefonokat. A jövő év végéig a résztvevők az általuk értékesített összes készüléknek már egynegyedét a FreeMove-on keresztül kívánják eladni. A most megalakult szövetség egyébként a második a maga nemében, februárban ugyanis megkezdte működését a kisebb szereplőket magában foglaló, egységes roamingdíjakat és közös MMS-szolgáltatást kínáló Starmap, amelynek a brit mmO2, az olasz Wind, a spanyol Amena, az osztrák One, a svájci Sunrise és a norvég Telenor mellett tagja az utóbbi magyar leányvállalata, a Pannon GSM is.

(*) A Westel Mobil Távközlési Rt. hivatalosan még nem nyilatkozott arról, hogy a társaság is csatlakozik-e a FreeMove-hoz. Miután azonban a minap közölték, hogy a cég felveszi a T-Mobile Magyarország Távközlési Rt. nevet a tegnapi bejelentés minden bizonnyal érinteni fogja a Westelt. A névváltoztatással kapcsolatban Sugár András vezérigazgató utalt arra, hogy a nemzetközi tarifák a mostaniaknál kedvezőbbek lesznek.

Azóta történt

Előzmények