A T-Systems állítja, hogy biztonságosak a Bubi dokkolói

A vállalat tegnap közleményben jelezte, hogy az általuk megalapozatlannak és szakmaiatlannak minősített híresztelésekkel szemben a MOL Bubi dokkoló állomásai bankkártyás kölcsönzést érintő, az érzékeny adatokra veszélyt jelentő hibával nem rendelkeznek.

A T-Systems kijelenti, hogy a dokkoló állomásokba szerelt POS-terminálok (VeriFone Artema Modular) közel tíz éve vannak forgalomban, és világszerte több mint százezer darabot adtak el belőlük. Felhívják arra figyelmet, hogy minden hatályos nemzetközi kártyatársasági és bankbiztonsági előírásnak megfelelnek, és a rendelkezésre álló információk alapján eddig semmilyen visszaélés nem történt ezekkel az eszközökkel.

A vállalat közli, hogy Magyarországon az elmúlt 5-6 évben közel 500 darab Artema Modular POS beüzemelésére került sor, és eddig semmilyen visszaélésről vagy akár visszaélési kísérletről nincs tudomásunk az ilyen típusú terminálokkal kapcsolatban. A terminál gyártójának megnevezése kívülről is látható, tehát ehhez egyáltalán nem szükséges az állomást kinyitni. Ha valaki hozzá is jutna egy ilyen eszközhöz, annak szétszerelése után a különböző érzékelők hatására az eszköz bizonyos funkciókat letilt, és a kulcsok egy része automatikusan törlődik, megakadályozva ezzel az esetleges visszaéléseket. Az eszköz rendelkezik PCI PED, EMV Level 1 és Level 2 minősítéssel, valamint a szükséges Visa, MasterCard és OTP Bank certifikációkkal, amelyek biztosítják, hogy az egyes tranzakcióknál felhasznált bankkártya-adatok biztonságosan legyenek kezelve.

Hangsúlyozzák, hogy a bank irányába küldött TCP/IP kapcsolat titkosítva van (SSL), ráadásul aszimmetrikus kulcsokkal, ennek megfelelően az eszköz az üzenetet titkosítja, és csak a bank szerverein tárolt kulcsokkal lehet az üzeneteket kicsomagolni. Abban az esetben, ha valaki a POS-egység egy elemét kiszereli, azzal az egész terminál letiltódik, és bankkártyás tranzakciók a továbbiakban nem végezhetők vele.

A T-Systems Magyarország közli, hogy bíznak benne, hogy az ilyen és ehhez hasonló híresztelésekre a legjobb választ Budapest új közösségi közlekedési módja, vagyis maga a MOL Bubi szolgáltatja, amelynek nyilvános próbaüzeme jelenleg is folyamatban van és amellyel az eddigi visszajelzések alapján a próbaüzemben résztvevők túlnyomó többsége elégedett.

Előzmények

  • A MasterCard és a Visa összefogja a biztonság érdekében a pénzügyi szektort

    A most létrehozott szövetség célja, hogy minden érdekelt számára biztosítsa a tranzakciók biztonságát a mind több veszéllyel fenyegető digitális korszakban.

  • Nem maradnak védtelenül az ATM-eken futó XP-k

    A beágyazott operációs rendszerrel működő automatákon nem kell azonnal 8.1-re váltani, még évekig élvezhetjük a terméktámogatás előnyeit.