Tarolt a mobilpiacon a Motorola

New Yorkban 25, Európában 19 százalékkal ugrott meg a Motorola Inc. részvényeinek árfolyama, miután bejelentette, hogy az első negyedévben megháromszorozta nettó nyereségét. A részvényenkénti nyereség az egyszeri tételeket nem számítva 18 cent volt, noha a Wall Street csak 7 centre számított. Az árbevétel 42 százalékkal, 8,56 milliárd dollárra nőtt, jóval felülmúlva a 6,76 milliárd körüli várakozásokat. A mobilkészülék-gyártó üzletág 67 százalékkal, 4,1 milliárd dollárra növelte árbevételét, miután 51 százalékkal, 25,3 millióra emelkedett az eladott készülékek száma. A telefonok árát átlagosan 12 százalékkal emelték a tavalyi utolsó negyedévhez és 16 százalékkal az első negyedévhez viszonyítva.

A Motorola eredményei nem egyszerűen meghaladják az elemzői konszenzust, hanem megdöbbentőek – mondta a Loop Capital elemzője. A cég főként a piacvezető, de gyenge első negyedévet záró Nokia rovására terjeszkedett, mivel olcsóbb, de többet tudó készülékeket dobott a piacra. A Nokia árbevétele 2 százalékkal csökkent a negyedévben. Az elmúlt években visszaesett kereslet az utóbbi időben ismét megélénkült a színes kijelzővel és beépített kamerával ellátott készülékek megjelenése nyomán. A Motorola az első negyedévben 25 új típust mutatott be, közülük 16 rendelkezik kamerával, de ezek közül még csak 5-6 került a boltokba. A jelek arra mutatnak, hogy a cég az első negyedévben ismét növelni tudta piaci részesedését – mondta Edward Zander, a Motorola januárban hivatalba lépett új elnök-vezérigazgatója. A második negyedévben a cég 8,2-8,6 milliárd dollár árbevételre és bizonyos egyszeri költségeket figyelmen kívül hagyva 14-18 cent részvényenkénti nyereségre számít, noha az elemzők csak 6,92 milliárd dollár árbevételt és 9 cent nyereséget prognosztizáltak. A készülékeladások várakozásaik szerint 60-80 százalékkal emelkednek.

Azóta történt

Előzmények