Telefon és internet 3G-vel

Eredetileg azt tartották a szakértők a harmadik generációs mobiltávközlési technológia fő előnyének elődeivel szemben, hogy lehetővé teszi nagy mennyiségű adat, illetve videoanyagok gyors továbbítását. Ezeket a funkciókat meghaladva az O2 Németország nevű operátor olcsó internet-hozzáférést is kínál 3G-s hálózatán. A Surf@Home névre keresztelt szolgáltatás célja, hogy a világháló szörfözőinek egy részét elcsábítsa vezetékes kapcsolatuktól. Az alapötletet a cég Genion nevű tarifacsomagja adta. Ez azt ajánlja a felhasználóknak, hogy teljesen adják fel a hagyományos telefonálást, minden hívásukat intézzék mobilon, s hogy ezt a döntést könnyebben meghozhassák, a Genion előfizetői igen alacsony díjakkal beszélhetnek lakásukból, illetve annak közeléből. Az 1999-ben bevezetett csomag 2,7 millió ügyfelet szerzett, a cég előfizetőinek 75 százalékát hozta az O2 Németországnak – derül ki a Financial Times összefoglalójából.

Eközben sok felhasználó csak azért tartotta meg vezetékes vonalát, hogy azon internetezzen, ami azonban nem olcsó mulatság: mindent egybevetve, széles sávú hozzáférést feltételezve akár havi 30 eurós számlát is hozhat a postás egy-egy ilyen előfizetés nyomán. "Amikor a szakkiállításokon bemutattuk a Geniont, sokan jöttek oda hozzánk azzal a kérdéssel, hogy mindez nagyon szép, de mi lesz az internetezéssel" – mondja Oliver Schmitt, a Surf@Home termékmenedzsere.

Az új szolgáltatás lehetővé teszi a viszonylag keveset internetezőknek, hogy végleg feladják vezetékes összeköttetésüket és egy 3G-vevő, továbbá egy vezeték nélküli LAN (helyi hálózati) router segítségével az új mobiltechnológiát használva látogassák meg a világhálót. Az épületeken belül az O2 szakértői szerint elég erős a térerő ahhoz, hogy a dolog jól működjön. A Surf@Home átviteli sebessége pillanatnyilag 384 kilobit/másodperc, ami körülbelül hétszer gyorsabb, mint a hagyományos betárcsázásos kapcsolat és csak kevéssel marad el a vezetékes ADSL átlag 512 kilobit/másodperces értékétől. Később gyorsítani akarják a rendszert. Bár a 3G-s megoldásban nagyobb késleltetések fordulnak elő, mint az ADSL-nél, ez csak azokat a mániákus internetezőket zavarja, akik például online játékokban vesznek részt vagy más nagy mennyiségű adat letöltésével járó szolgáltatást vesznek igénybe. Csakhogy a Surf@Home célközönségét nem az ilyen játékosok adják, hanem azok, akik főleg e-maileznek az interneten, illetve alkalomszerűen benéznek egy-egy online áruházba stb. Nekik a késleltetés nem okoz gondot. Az O2-nél úgy vélik, e célcsoport mellett az olyan üzleti felhasználók is előfizethetnek az újdonságra, amelyeknek emberei sokat dolgoznak házon kívül, például építkezéseken, hiszen az említett két eszköz felállításával e helyekről is könnyen kiépíthetnek internetkapcsolatot a cégükkel való kommunikációra.

A csomag árát még nem döntötték el, de az biztos, hogy a behívásos hozzáféréseknél olcsóbb lesz – ez előfeltétele annak, hogy vonzó legyen a felhasználóknak. Az előfizetők várhatóan percalapú díjazás szerint fizetik majd számlájukat, nem pedig a letöltött adatok megabájtban mért mennyisége után. "Sok ember azt sem tudja, mi az a megabájt" – világította meg szempontjaikat Schmitt. A szolgáltatást kísérleti jelleggel 2004-ben, kereskedelmi forgalomban pedig 2005-ben indítják el.

Azóta történt

Előzmények