Boltot nyit a Telenor az Android Marketen

Globális megállapodást kötött tegnap Hongkongban a Telenor és a Google. A norvég operátor androidos felhasználói a jövőben a szolgáltatón keresztül fizethetnek az alkalmazásokért, és könnyebben tájékozódhatnak a helyi érdeklődésre számot tartó alkalmazásokról.

A megállapodás a Telenor mind a 11 nemzetközi piacát lefedi, de első lépésben csak Thaiföldön, Malajziában, Magyarországon, Svédországban és Dániában indul el 2012 első negyedévében. „A közös lépéssel a Google és a Telenor újabb lendületet kíván adni az Android-piac bővülésének. A megállapodás legfőbb előnye, hogy több millió Telenor-ügyfél számára könnyebb hozzáférést biztosít számos mobiltartalomhoz és a rugalmas fizetési megoldásokhoz” – mondta Jon Fredrik Baksaas, a Telenor-csoport elnök-vezérigazgatója.

A szolgáltató Android-felhasználói a „bolt a boltban” koncepció jegyében az Android Market kezdőlapján, fix helyen egy kézzel összeválogatott és folyamatosan frissített alkalmazásgyűjteményt találnak majd. Minden országban egy dedikált csapat választja ki és teszi elérhetővé a helyi környezetben releváns, legfeljebb 50 alkalmazást tartalmazó Telenor-listát. A mobilszolgáltatói számlázás, mellyel az operátor számlás és kártyás felhasználói is fizethetnek az alkalmazásokért, a fejlesztők számára is megkönnyíti az appok ellenértékének beszedését. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha adott a hitelkártyás fizetés és a mobilszolgáltatói számlázás közötti választás lehetősége, a vásárlók 70 százaléka az utóbbit részesíti előnyben.

A fejlesztés használatához a Telenor Android-felhasználóinak semmit sem kell majd tenniük: csupán a Telenor gyűjteményét kell választaniuk, amikor belépnek az Android Marketre.

Azóta történt

Előzmények