Teljesen megváltozik az Instagram rendezési elve

Az időrendben megjelenített tartalmakat többtényezős modellből dolgozó algoritmus váltja. A választás jogát nem adják meg.

Le sem lehetne tagadni, hogy az Instagram a Facebook birodalom részét képezi: a kronológiai sorrendben megjelenített fotók már nem elég jók a fejlesztők szerint, ezért változtatásokat eszközölnek. A képfolyam átszervezésének hivatalos indoklása arra alapoz, hogy egy átlagos felhasználó a megosztott tartalmak 70 százalékáról lemarad, a közösség gyarapodásával pedig ez az arány csak tovább romlana.

Júniusban az időrendet minden ügyfélnél algoritmus váltja, ami figyelembe veszi a bejegyzések aktualitása mellett a múltbéli aktivitást a szerző posztjai iránt, a kapcsolati hálót, és valószínűleg egyéb tényezőket is. Az újítást március óta szűk körben tesztelik, az alanyok pedig több hozzászólással, kedveléssel és az alkalmazásban töltött idővel reagáltak a változásra. Nagyon úgy tűnik, hogy a választás jogát nem kapják meg az emberek, kénytelenek lesznek elfogadni az új rendezési elvet. Még márciusban kezdődött az időrend megtartását követelő aláírásgyűjtés, amit mostanáig mintegy 337 ezren írtak alá.

Sokan nem kérnek a Facebook algoritmusából
Sokan nem kérnek a Facebook algoritmusából (forrás: Petíció a változás ellen) [+]

Az Instagram a napokban jelentette be, hogy elindítja az üzleti profilokhoz kapcsolódó speciális eszközöket, mint az analitika, vagy a bejegyzések egyszerű hirdetéssé alakítása, bár hivatalos összefüggés nincs a két dolog között, nem lennénk meglepve, ha a bonyolult algoritmussal a fizetett tartalmak előnyösebb elhelyezésének ágyaznának meg a cégnél.

Jelenleg is 200 ezer felett van a hirdetők száma a platformon, az üzletszerzési céllal jelenlévők száma azonban a legóvatosabb becslések szerint is ennek többszörösére rúg. A többi fontos változásról itt olvashat.

Előzmények