Ha a kiadó többet fizet, a fájlcserélőket védő ügyvéd is átáll

Ha a TorrentFreak mint a torrentezők közösségének kvázi hivatalos fóruma és a fájlcsere propagátora cikizi a kiadói érdekeket védő jogászokat, az nem számít újdonságnak. De most egy olyan ügyre találtak rá, amelyik – minden populista felhangja ellenére is – legalábbis egy pillanatnyi világosságot vet, ha nem is a kiadói iparra, de a szerzői jog körül szorgoskodó paragrafusmunkások egy részének magatartására mindenképp.

Az online lap Mike Meiert, a meglehetős nevet szerzett washingtoni ügyvédet találta meg magának, akit a BitTorrent ügyeiben érintett közösség onnan ismerhet, hogy Meier a közelmúltig karrierje egy jelentős részét arra építette, hogy az utóbbi egy-két évben elszaporodott amerikai szerzői jogi ügyekben a kiadók által beperelt letöltőket, fájlcserélőket védte, s ezt a szolgáltatását kiemelt tevékenységeként hirdette. Ezzel olyan tekintélyt vívott ki magának, hogy a civil jogvédői mozgalom és szervezet, az Electronic Frontier Foundation felvette arra a listájára, amelyen azok szerepelnek, akik képviselik a bíróságon azokat, akik a szerzői jogi ügyekben szembekerülnek a nagy hatalmú és befolyásos kiadókkal és jogkezelőkkel.

Meier azonban néhány hónapja láthatólag úgy döntött, hogy kifizetődőbb az ellenoldalt képviselni, és azóta a korábban a kiadókkal szemben harcosan kiálló jogász ugyanilyen hevülettel védi a korábbi ellenfeleket a szerzői jogi perekben.

meier
Előtte...

meier
...utána

Sag schon! Egy honlapcserével letudta az egészet, egyúttal tovább növelte a jogászokba vetett közbizalmat.

Azóta történt

Előzmények