Túl van első sikeres tesztjén az európai Lilium Jet

A függőleges fel- és leszállásra alkalmas repülőgép a tervezők szerint forradalmasítani fogja a közlekedést.

A repülő autók gondolata régóta foglalkoztatja az emberiséget, az utóbbi pár évben pedig már konkrét lépések is történnek ebbe az irányba. Az egyik ígéretesnek tűnő vállalkozás az európai Lilium Aviation, amelyikbe tízmillió eurót fektetett az Atomico, aztán egy újabb tőkeinjekciónak köszönhetően még az Európai Űrügynökség is beszállt a projektbe.

A VTOL (Vertical Take-Off and Landing), azaz a függőleges fel- és leszállás sokáig a helikopterek sajátja volt (a hadászati billenőmotoros és irányított sugárhajtóműves gépeket most ne keverjük ide), a Lilium Jet azonban túl van első tesztrepülésén, és bizonyította, hogy ez a feladat nem megoldhatatlan 36 darab, tisztán elektromos hajtású, irányítható légcsavarral és merev szárnyakkal sem.

A München melletti reptéren végrehajtott repülést egy kétszemélyes prototípussal tették meg a mérnökök, de a tervek szerint készül majd ötszemélyes változat is, ami légitaxiként üzemelhet. A csapat büszke rá, hogy kizárólag áramot használ a gép, ami egy töltéssel 300 km távolságot képes megtenni, a végsebessége pedig 300 km/óra.

Azóta történt

Előzmények