Túltermelés várható az LCD-piacon

A lapos kijelzők világelső gyártója, a Samsung Electronics tegnap jelentette be, hogy új panelgyártó üzemében rövidesen, három hónappal a tervezett időpont előtt megkezdi a tömegtermelést. Az új gyárban ún. hetedik generációs lapokat állítanak elő – kezdetben havonta 45 000 darabot –, melyekből egyenként nyolc darab 40 colos folyadékkristályos panel nyerhető. (Az LCD-gyártásban az újabb és újabb generációk a fejlettebb technológia mellett a hordózóként felhasznált üveglapok, az ún. szubsztrátumok nagyobb méretét jelölik. Minél nagyobb lapokkal dolgozik egy üzem, annál nagyobb panelek készülhetnek, miközben gazdaságosabbá válik a gyártás – hasonlóan ahhoz, ahogy a chipgyártásban a szilíciumszeletek átmérője hat a hatékonyságra.) A 4,13 billió vonos (4,1 milliárd dolláros) beruházással felhúzott gyár teljes kapacitása – melyet a tervek szerint már az év második felében elérnek – havi 90 000 szubsztrátum lesz.

A bejelentésre nem sokkal azt követően került sor, hogy a nagy rivális LG.Philips LCD is beindította saját hetedik generációs gyártósorát, melyben elsősorban nagy képernyős LCD televíziókhoz készülnek panelek. Elemzők szerint a túlzott kapacitásnövelés várhatóan túltermeléshez vezet majd az LCD-piacon 2006-ban.

Azóta történt

  • Az LG harcban a világelsőségért

    Az LCD-panelek iránti növekvő kereslet és az árcsökkenés mérséklődése rekordprofithoz juttatta a LG.Philipst.

  • Nagyot ugrott a Samsung

    Először növelte nyereségét a dél-koreai nagyvállalat 2004 harmadik negyedéve óta.

  • Újraindult az LG.Philips cseh gyára

    A holland-koreai anyacég csődje után a cseh kormány menti a menthetőt: exporthitellel állítaná talpra a gyárat.

  • Óriás LCD-k jönnek

    A Sony és a Samsung kétmilliárd dollárt invesztál a nyolcadik generációs LCD-paneleket gyártó közös vállalkozásba.

Előzmények