Súlyos biztonsági incidens az Ubisoftnál, tessék jelszót cserélni!

A többek között az Assassin’s Creedről ismert játékgyártó, az Ubisoft tegnap jelentette be, hogy támadás érte szervereiket, és a támadók valószínűleg hozzáfértek egy felhasználói adatbázishoz, amelyben neveket, e-mail címeket és titkosított jelszavakat tároltak. A közlemény szerint egyéb, pénzügyi jellegű információk nem kerültek veszélybe.

A cég közölte, hogy azonnal lépéseket tettek, hogy lezárják a biztonsági rést, illetve belső, valamint a hatóságok segítségével külső vizsgálatot is indítottak, emellett megkezdődött a rendszer integritásának visszaállítása. A támadásról részleteket nem lehet még tudni.

Az Ubisoft arra kéri a felhasználókat, hogy elővigyázatosságból változtassák meg jelszavukat, illetve tegyék meg ezt más oldalakon is, ha ott is ugyanazokat a bejelentkezési adatokat használták.

A cégnél 2010-ben már történt egy súlyos biztonsági incidens, igaz, az teljesen más jellegű volt: a vállalat előírásaival (játék közben az állandó netkapcsolat kötelezettsége) elégedetlen támadók akkor nem a felhasználói adatokra utaztak, hanem a DRM eltávolításával lehetővé tették, hogy bárki korlátozás nélkül játszhasson.

Azóta történt

Előzmények