Új szolgáltatásokat kínál a Kürt

A Kürt új adatmentési eljárásai lényegesen korszerűbbek és gyorsabbak lettek az összes, nem merevlemez vagy mágnesszalag típusú adathordozónál (CD, DVD, flash memória), ezért a meghibásodott mobileszközökről akár egy nap alatt visszakaphatják adataikat a károsultak – jelentette be az it-biztonsági társaság.

A merevlemezek és mágnesszalagok esetében a korábbi gyakorlathoz hasonlóan laboratóriumi vizsgálat előzi meg az adatmentést. A vizsgálatot igénybe venni szándékozó ügyfelek két szolgáltatáscsomag közül választhatnak. Az egyik alapszolgáltatásokat kínál – az eddigi bevizsgálási árak töredékéért –, a másik pedig prémium szolgáltatásokat, magasabb, de kedvező csomagáron.

A prémium szolgáltatáscsomag lényege, hogy a Kürt szakértői házhoz mennek az adathordozóért, Budapesten négy, vidéken 24 órán belül. A mentést megelőző vizsgálat alapján elkészített szakvélemény a normál csomag három munkanapjával szemben egy napon belül elkészül, és az ügyfél folyamatos tájékoztatást is kap az adatmentés állapotáról.

A technológiai fejlesztések eredményeképpen bekövetkezett költségcsökkenés az adatmentések fogyasztói árában is jelentkezik, átlagosan 20-25 százalékkal olcsóbban kaphatják vissza adataikat az ügyfelek, mint korábban.

"Biztos vagyok benne, hogy az új szolgáltatás- és árstruktúra tovább növeli a Kürt piaci előnyét és megrendelőinek elégedettségét, miközben az eddiginél szélesebb rétegek számára teszi lehetővé egy világszínvonalú szolgáltatás igénybevételét" – nyilatkozta Kmetty József, a KÜRT Rt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.