Hatalmas adatvesztési botrány az USA-ban

Egy már folyó vizsgálat feltételezése szerint kínai hackerek állhattak azon támadások mögött, melyek során körülbelül négymillió korábbi és jelenlegi alkalmazott személyes adatait szerezték meg szövetségi számítógépes rendszerekből: ez a kormányzati szektor eddigi legnagyobb adatvesztése – írta tegnap riportjában a The Wall Street Journal.

A legsúlyosabb eset egy, a személyi, munkavállalási, oktatási ügyekkel foglalkozó ügynökségnél (Office of Personnel Management – OPM) történt, akik el is ismerték, hogy decemberben támadók sikeresen jutottak be rendszerükbe.

Az amerikai szövetségi számítógépes rendszereket a belbiztonsági minisztérium (Department of Homeland Security) védelmi rendszere, az EINSTEIN biztosítja és védi, és az EINSTEIN fedezte fel a gyanús tevékenységet áprilisban – ám ekkor már késő volt, csak a behatolás tényét tudták megállapítani.

Az esetet súlyosbítja, hogy a támadók az OPM mellett bejutottak a természetvédelemért és az őslakosok ügyeiért felelős minisztérium (United States Department of the Interior – DOI) adatközpontjába is, és az sincs kizárva, hogy egyéb kormányhivatalok gépei is kompromittálódtak.

A történtek miatt a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) mellett az összes érintett intézmény vizsgálatot indított, az OPM pedig mindenkit személyesen értesít a kockázatról.

Azóta történt

Előzmények