Az interneten minden pornográf oldalt tiltólistára kell tenni!

A korábban meghirdetett elképzelésekhez híven a brit kormányzat azt kívánja elérni, hogy gyerekek védelmében az internetszolgáltatóknál a pornográf tartalmak alapértelmezettként a „tiltott” kategóriába tartozzanak, és a hozzáférést csakis a nagykorú előfizetők engedélyeztethessék.

Mint korábban beszámoltunk róla, Ed Vaizey, a brit kormány kulturális miniszterének speciális feladatokkal megbízott helyettese (Minister for Culture, Communications and Creative Industries) a parlamentben azzal a javaslattal állt elő, hogy az internetszolgáltatók kötelezően vállaljanak nagyobb szerepet a „nem kívánatos” tartalmak törlésében. Vaizey szerint oly sok a törvénysértő tartalom, hogy tanulva a már létező példákból, megfontolandó, hogy szükséges-e létrehozni egy úgynevezett „közvetítő szolgáltatást” (mediation service), melynek keretében a beérkező panaszok alapján magának a szolgáltatónak kellene saját hatáskörben elérhetetlenné tennie a tartalmakat. A mostani, a pornográf tartalmakat érintő új szabályozást is ebben a szellemben terjesztette be a politikus, és a jövő hónapban megbeszélésre hívta ez ügyben a legnagyobb széles sávú szolgáltatókat, például a BT-t, a Virgin Mediát és a Talk Talkot.

Opt-in

Vaizey azt szeretné elérni, hogy ne a szülőknek kelljen tiltani a pornóhoz való hozzáférést gépeiken (opt-out módszer), hanem a szolgáltató tiltsa le alapértelmezésben ezeket az oldalakat, és ha az előfizető ilyen oldalakat akar nézegetni, akkor fel kelljen oldania ezt a tiltást (opt-in). A politikusok bíznak egy ilyen megoldás bevezetésének sikerességében, mivel a brit szolgáltatók – hasonlóan a világ sok országának szolgáltatóihoz – egy jó ideje már blokkolják a hozzáférést a gyermekpornográfiával foglalkozó oldalakhoz, vagyis ugyanazt a technológiát kellene használni, csak most már szélesebb körben.

Ed Vaizey szerint sürgősen lépni kell, s érvei alátámasztására egy nyári felmérést említett meg a Sunday Times-nak adott interjújában, mely szerint a 10 éves brit gyerekek harmada látott már pornót az interneten. A távközlési miniszteri feladatokat ellátó politikus szerint egyelőre nem a szabályozásban bíznak, hanem a szolgáltatók józan belátásában és morális elkötelezettségében, de nagyon valószínű, hogy a következő években egy olyan új távközlési törvényre lesz szükség, mely kitér erre a problémára, a gyermekvédelemre is.

Perverz viselkedés

Az ilyen típusú tartalomszabályozás már korábban is szóba került, s legutóbb a brit szolgáltatói szövetség úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen általánosnak mondható tilalom megvalósítása technikailag igen bonyolult lenne, s ebből következően nagyon sok pénzbe is kerülne. A javaslat pártolói azonban a Vaizey által említett érvet használják: ha a gyermekpornó esetében ez sikerült, akkor semmi akadálya, hogy más területen is képesek legyenek alkalmazni: „A múltban az internetes pornó erkölcsi, illetve ízlésbeli kérdés volt. Mára azonban mentális egészségügyi problémává vált, mert ma már tudjuk, mekkora kárt okoz. Bizonyítja ezt a gyerekek körében tapasztalható perverz szexuális viselkedés. A törvényi szabályozás indokolt és megvalósítható” – kelt a javaslat védelmére Miranda Suit, az internetes pornó ellen is küzdő Safermedia nevű szervezet egyik alapítója.

A brit szolgáltatók képviselői igen visszafogottan nyilatkoztak a mostani javaslatról, leginkább már eddig is létező gyermekvédelmi lépéseiket, szolgáltatásaikat emelték ki, s utaltak rá, hogy bizonyos mértékű önkéntes szerepvállalás elől nem térnek ki.

Egy ilyen szabályozás már akkor problematikus lesz, ha megpróbálják meghatározni majd azt, hogy mi is tekinthető pornográf tartalomnak – figyelmeztetnek internetes aktivisták, akik emellett felhívták a figyelmet a tiltások kiterjesztésének veszélyeire mint a cenzúra bővítésének lehetőségére: ahogyan most a már meglévő, a gyermekpornográfiát tiltó technológiát egy újabb területen kívánják használni, könnyen megeshet, hogy a jövőben ezt a szűrőrendszert más politikai célok eléréséhez alkalmazzák – ahogy például Ausztráliában tették, ahol a „pornószűrő” az egyik eszköz, mellyel a Wikileaks egyes tartalmaihoz való hozzáférést szűkítik.

Azóta történt

Előzmények