Támadással magyarázza az elnök a gigantikus áramszünetet

A válságról válságra bukdácsoló ország vezetője szerint bűnözők áldozatai lettek.

Hasonló eset történt már pár hónapja, de sajtótudósítások szerint tegnap, július 22. óta újra áramkimaradások sorozata bénítja meg Venezuelát, állítólag az ország háromnegyedében nem működik az áramellátás. Nicolás Maduro elnök nyilatkozatot adott ki, és ebben úgy fogalmaz, hogy „elektromágneses támadás” érte Venezuela vízi erőműveit.

A tegnap délután négy körül kezdődött áramszünet-sorozat óriási gondokat okoz – pl. a csúcsforgalmi időben a főváros, Caracas metróközlekedése is leállt. Az ország legnagyobb részében nem működik az internet, az állami tévé sem sugároz a 24 tagállamból 19-ben, így a lakosok információkhoz sem jutnak. Az ilyen eseményeket figyelő Netblocks szerint a távközlési hálózat 94 százaléka érintett az üzemzavarban, mindössze az ország területének 10 százalékán érhetőek el a szolgáltatások.

A hatóságok, az állami szervek állítólag gőzerővel dolgoznak a helyreállításon, mivel elektromos áram nélkül teljesen szétesik a közlekedés, az egészségügyi ellátás, a közigazgatás stb.

Azóta történt

Előzmények