A jövő héten: Virtualizációs Nap 2010 konferencia

Második alkalommal kerül megrendezésre a Virtualizációs Nap, a virtualizációval foglalkozó szakemberek és a technológia iránt érdeklődők egész napos konferenciája. A rendezvényen – melyet november 5-én a budapesti Lurdy Házban tartanak – a részvétel idén is ingyenes. Most két teremben hétféle tulajdonosi és nyílt forráskódú megoldásról lehet majd hallgatni „nem marketingízű” előadásokat, illetve megtekinteni az azok képességeit bemutató demókat. A konferencia mellett egy külön teremben kiállítás is lesz.

A konferenciát kerekasztal-beszélgetés zárja, melyen az egyes cégek képviselői osztják meg a véleményüket egymással és a közönséggel. Ezt követően kerül sor a tombolára, ahol a támogatók álltal biztosított képzéseket és ajándékokat lehet majd kis szerencsével megnyerni.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a konferencia weboldalán lehet, ugyanitt olvasható el a részletes program is.

Azóta történt

Előzmények