Vírusvédelem kerül a Google Mailbe

Integrált vírusvédelemmel egészülnek ki a gmail-postafiókok, amelynek köszönhetően megszűnik a futtatható állományok küldésének-fogadásának eddigi tiltása. Ehelyett a rendszer a jövőben minden levél elküldésekor és fogadásakor ellenőrzést hajt végre – a beérkező levelek esetében megpróbálja megtisztítani a vírusgyanús csatolt állományt, illetve, ha mi próbálunk fertőzött fájlt küldeni, addig nem postázza a levelet, amíg el nem távolítottuk a csatolmányt.

A Google nem hozta nyilvánosságra, hogy melyik it-biztonsági szoftver-beszállító terméke áll az új szolgáltatás mögött – az felettébb valószínűtlen, hogy a Google házon belül fejleszetette volna ki a vírusvédelmi megoldást. A nagy versenytársak hasonló szolgáltatásait a Yahoo! esetében a Symantec, míg a Hotmailnél a TrendMicro technológiája biztosítja.

A felhasználóknak persze nem szabad elfelejteniük, hogy a mailszolgáltatók által alkalmazott vírus- és spamszűrők csak kényelmes kiegészítői a számítógépen futó védelemnek, de semmi esetre sem helyettesíthetik azt. Manapság ugyanis egy rosszindulatú weboldalra tévedve – vagy még jellemzőbben, oda átirányítva – ugyanannyi eséllyel kaphatunk a nyakunkba valamilyen számítógépes kártevőt, mint ahogy a bejövő postafiókunkon keresztül.

Azóta történt

Előzmények