Hasznos fejlesztésekkel érkezett a Vivaldi új verziója

Kényelmi funkció a gyors és okos screenshot-készítő.

A fejlesztők tegnap jelentették be, hogy elérhető a Vivaldi böngésző következő, 1,7-es verziója, melynek fő újdonságai az apróbb bővítések mellett a beépített képernyőkép-készítő és a füleken található hangerőkontroll javítása.

Vivaldi
[+]

A beépített képernyőkép-készítő egyrészt az állapotsorban található kamera ikonra kattintva érhető el – a felugró ablakban eldönthetjük, hogy a teljes oldalt lefotózzuk vagy csak egy kiválasztott részt, illetve mentési opciók (JPEG, PNG, valamint másolás a vágólapra) szerepelnek itt –, másrészt pedig természetesen előhívható az eszközök menüből, illetve gyorsbillentyűkkel is. Emellett az ikont elhelyezték oldalt, a Jegyzetek panelen is.

A hangvezérlő funkció továbbfejlesztésének eredményeként le lehet némítani az összes weboldalt egyetlen kattintással: ez nagy segítség lehet azoknak, akik általában sok nyitott füllel böngésznek.

Vivaldi
[+]

Azóta történt

Előzmények