Letölthető az alaposan felturbózott VLC Player

A múlt héten jelent meg a népszerű nyílt forrású videólejátszó, a VLC új kiadása, mely a leírás szerint a szoftver eddigi legnagyobb mértékű frissítése, illetve kiadták a program mobilos verzióit is (iOS, Android, Android TV, WinRT, illetve béták: Windows és Windows Phone). PC-re a VLC 2.2.0 tölthető le, és a tájékoztató szerint az újabb főverzió, a 3.0.0 is kijön még ebben az évben.

A több mint ezer hibajavítás mellett nagyon sok új funkció került a lejátszóba, valamint újabb formátumok támogatását is beépítették.

A legfontosabb újdonságok (a teljes lista itt olvasható): a beépülők, a kiterjesztések, illetve a feliratok most már közvetlenül a menüből érhetőek el; a lejátszás folytatása onnan, ahol abbahagyta a felhasználó; ARM-támogatás; a Digital Cinema Packages támogatása; a 4K videók jobb kezelése; és egy rég várt eszköz: a függőleges tájolású videók automatikus elforgatása.

Előzmények

  • Megmenekült a Winamp

    A netes rádiózás egyik fontos vállalata meglehetősen olcsón jutott hozzá a médialejátszóhoz és a hozzá kapcsolódó rádiós platformhoz.

  • Winamp: élt 16 évet

    Teljesen leállítják a legendás, ám mára már erősen megkopott hírnevű médialejátszó szoftver fejlesztését, decembertől már múzeumi darabnak számít.