A Vodafone országszerte beindította Narrowband IoT hálózatát

A szolgáltatás hazai bevezetése a Vodafone Csoport közeljövőben kiépülő, legnagyobb nemzetközi NB-IoT hálózatfejlesztésének része, amely tíz európai országban, köztük Magyarországon valósul meg.

A szolgáltató augusztus elejétől kereskedelmi forgalomban elérhető, országos lefedettségű NB-IoT hálózatot tesz elérhetővé ügyfelei számára, aminek köszönhetően az önkormányzatok és vállalkozások szabadon tudnak digitális fejlesztéseket végrehajtani többek között a városi vagy vállalati infrastruktúrában, termelésben vagy akár a mezőgazdaságban. A bázisállomások száma augusztus végéig várhatóan 2000 db fölé nő, így mostantól bármely vállalkozás IoT megoldások széles skálájával biztosíthatja versenyképességét.

A Vodafone Magyarország kiemelt figyelmet fordít az IoT fejlesztésekre, ennek egyik Magyarországon is alkalmazott példája az az okosparkolási megoldás, amely keskenysávú rádiótechnikát alkalmazó kültéri parkolószenzorokon alapszik. A parkolóhely állapotát figyelő szenzorok ellenőrzik, hogy a parkolóhely foglalt vagy szabad, erről pedig a szenzorba épített jeladó a Vodafone NB-IoT hálózatát használva jelez a központi szervereknek. A sofőrök egy mobil alkalmazáson keresztül láthatják a közelben szabad parkolóhelyeket a térképen megjelenítve, ezzel csökkentve a felesleges parkolóhely-keresés feszültségét, és ami még fontosabb, az ebből származó károsanyag kibocsátást. Ez az úttörő megoldás hazánkban elsőként Budapesten valósult meg 150 szenzorral egy teszt keretében. Ezt követően Székesfehérváron vált elérhetővé száz darab NB-IoT megoldással működő parkolószenzor. A kereskedelmi indulást követően hamarosan Budapest V. kerületében 1500 parklószenzor és mobilalkalmazás fogja könnyíteni az arra járók parkolását, illetve a parkolási díjak fizetését.

„Az NB-IoT hálózat – vagy ahogy mi szeretjük hívni, a szenzorok hálózata – kis mennyiségű adatot tud nagy lefedettséggel továbbítani, így cellánként akár 10 ezer eszközt is ki tud szolgálni. Mivel a szenzorok a felhasználó által megadott időközönként ellenőrzik környezetüket, ezért energiával el nem látott területeken, elemmel akár 5 évig is működőképesek. A nagy jelerősség miatt pedig földfelszín alatti tereptárgyakból (pl. garázsokból, közmű aknákból) is tudnak jelet biztosítani. A különleges mobilkommunikációs technológián alapuló hálózat másik nagy előnye, hogy költséghatékonyan telepíthető és üzemeltethető.”– mondta el Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

Az NB-IoT szolgáltatás, a szenzorok hálózata sok más „okos város” megoldás mellett kitűnő infrastruktúrát biztosít az okosmérők leolvasásához, a kis értékű beruházási eszközök helyének és működési paramétereinek nyilvántartásához is. A szenzorok hálózata által gyűjtött adatok összegyűjtését, megjelenítését és elemzését a Vodafone az ügyféligényeihez mérten korszerű informatikai környezettel is támogatja.

Bárki kipróbálhatja a saját vállalkozásánál is, a Vodafone által kínált tesztcsomag segít feltárni egy adott cégben az NB-IoT alkalmazások gyakorlati lehetőségeit. Mindemellett egy dedikált IoT csapat is aktív támogatást nyújt a telepítés és az üzemeltetés során az érdeklődőknek.

Azóta történt

Előzmények