Az utakon az önvezető kukásautó

A Volvo grandiózus tervei saját életre keltek, robot helyett egyelőre maradt az ember, az autót viszont vezeti a szoftver.

Két évvel ezelőtt a Volvo nagyszabású tervekről beszélt a robotizáció terén. A vállalat azt tervezte, hogy a szemétszállítást automatizálja. A 2015-ös elképzelés az volt, hogy gépkukások szedik össze az utcára kihelyezett gyűjtőedényeket, amiket aztán az autóhoz visznek.

A kezdeti szakaszban azzal is megelégedtek volna a Volvo mérnökei, ha az autót még emberek vezetik, a gépeket pedig távirányítják, mielőtt teljesen automatizálják. Azt tervezték, 2016-ban tesztelni kezdik a megoldást.

Végül egészen mást hozott az élet, bár a svéd Renova szemétszállító vállalattal való együttműködés megmaradt, a robot helyett az önvezető autót vezették be hamarabb. Az ötlet lényege, hogy a korábbi három helyett mindössze egy kukás elég az autó mellé, ő felügyeli a járművet, de a kukákat is neki kell mozgatnia.

Amikor ürítendő tartályokat jeleznek a szenzorok, a "sofőr" egyszerűen kiszáll, az autó pedig követi, hogy a lehető legkevesebbet kelljen húznia a kukákat. A személyautókban már megismert autonóm vezetési lehetőségeket fejlesztette tovább a Volvo, a kukásautó sarkaira is szenzorokat pakoltak, ami egy ekkora jármű esetében sokkal jobb eredményeket produkál, mint az emberi sofőrök.

Emellett az előre programozott útvonalat úgy alakítja ki a központi rendszer, hogy az a lehető legoptimálisabb legyen, azaz spóroljon az üzemanyaggal is amellett, hogy biztonságosabb mint valaha.

A Volvo nem engedte el a robotos ötletét, csak több időre van szükség a tervezetthez képest. A vállalat vezetői azt is a fejükbe vették, hogy hamarosan minden kukába szenzorokat tesznek, amelyek segítenek megállapítani, mennyire vannak tele, milyen erővel kell emelni, illetve jeladót, hogy a jövő robotjai könnyedén megtalálják, ha eljön az ürítés ideje.

  • Kapcsolódó cégek:
  • volvo

Előzmények