Pac-Man a Vöröskeresztért

A tíz svéd repülőteret üzemeltető állami cég, a Swedavia, illetve a Vöröskereszt egy közös akciót indítottak, melynek célja, hogy adományokat gyűjtsenek a segélyszervezet számára.

A kreatív akció motivációja az volt, hogy világossá vált: a klasszikus pénzgyűjtési módszerek nem elég hatékonyak, ezért egy másik módot választottak, ahol egy, a felhasználók által kedvelt szolgáltatás díja kerül a perselybe. Ezért két svéd repülőtéren – Stockholmban és Göteborgban – a régi arcade-gépek felújított változatait helyezték üzembe, amelyeken a régi idők hangulatát felidézve a „hőskorszak” mára klasszikussá vált játékait (Pac-Man, Space Invader, Galaga) az érmék bedobása után játszhatják a járatukra várakozó utasok. Ezzel egyrészt meglovagolták – sőt, némiképp gerjesztik is – a retróhullámot, másrészt a befolyó pénzt teljes egészében átutalják a Vöröskereszt számlájára.

Azóta történt

Előzmények

  • Életet menthet a Vöröskereszt Véradás mobilos alkalmazása

    A véradóhelyekről is folyamatosan tájékoztatást ad a Magyar Vöröskereszt új applikációja.