A Weebly és a Foursquare szervereit is feltörték

A honlapkészítést felajánló szolgáltatást idén, a Foursqaure-t 2013-ban támadták meg sikeresen.

Az adatlopásokat monitorozó LeakedSource mai közleményében jelentette be, hogy egy hozzájuk eljuttatott adatbázis szerint támadók a népszerű, honlapkészítést és -tárolást kínáló San Franciscó-i vállalkozás, a Weebly rendszerébe hatoltak be, és onnan közel 43,5 millió fiók adatait szerezték meg.

Az idén, 2016 februárjában történt incidens során a bűnözők felhasználóneveket, e-mail címeket, jelszavakat és IP-címeket loptak el – igaz, a jelszavak igen erősen, a bcrypt módszerrel voltak titkosítva.

A Weebly elismerte a behatolást és az adatlopást, de közölték, hogy jelen pillanatban nincs arra bizonyíték, hogy bármelyik ügyfelük weboldalához is hozzáfértek volna illetéktelenek. Emellett szervereiken nem tárolnak teljes hitelkártyaszámokat, így a töredékek nem alkalmasak csalás elkövetésére. A szóvivő arra is kitért, hogy értesítették ügyfeleiket, kezdeményezték a jelszócseréket.

A LeakedSource röviden, egyetlen mondatban azt is jelezte, hogy tudomásukra jutott egy másik adatlopás is, mely még 2013-ban történt, itt a helyfüggő szolgáltatásokat kínáló Foursquare adatbázisból szereztek meg támadók állítólag 22,5 millió fiókadatot – köztük e-mail címek, vezeték- és keresztnevek, a nem megjelölése, földrajzi adatok, Facebook-azonosítók és Twitter felhasználónevek vannak.

A Foursquare egyelőre nem kommentálta a híradást.

Azóta történt

Előzmények