Windows-forráskód a világhálón

Fájlcserélő hálózatokon és egyes underground weboldalakon elérhetővé vált a Windows 2000 és NT operációs rendszerek forráskódjának egy nagyobb részlete. A Microsoft tegnap kiadott közleményében elismerte, hogy a kódrészlet eredeti, és egyben közölte: a hatóságokkal együttműködve vizsgálatot indít a forrás felderítésére. A cég szerint a féltve őrzött kód nem a vállalat hálózatának feltörése révén vált közkinccsé.

A beszámolók szerint a kiszivárgott fájl mérete 203 MB, a teljes forráskód közel 40 GB-os állományának töredéke. Biztonsági szakemberek úgy vélik, hogy a számítógépek döntő többségén használt operációs rendszerek alapját képező kód felbukkanása aggályos, hiszen korábban dokumentálatlan biztonsági rések kihasználását teszi lehetővé. Egy, a neve elhallgatását kérő szakértő a CNET-nek nyilatkozva azonban elmondta, hogy a kód megjelenése csak rövid távon jelenthet problémát, hosszú távon a Windowsok biztonságának javításához vezethet. Az eset hatásait még vizsgáló Microsoft szerint a forráskód elérhetősége nem jelent közvetlen biztonsági fenyegetést a felhasználók számára.

Azóta történt

Előzmények