A Windows halálra van ítélve?

A Gartner vezető elemzői szerint a világ legelterjedtebb, gyakorlatilag egyeduralkodó, az informatikát alapjaiban meghatározó operációs rendszere, a Windows súlyos válságban van, s ha marad az eddigi fejlesztési és támogatási szisztéma, akkor a „monolitikus” Windows „önmaga súlya alatt fog összeomlani”.

E súlyos állításokat a piaci, gazdasági és technológiai elemzésekben a világelsők közé tartozó cég két szakértője, Michael Silver és Neil MacDonald tette egy, a legújabb trendekről szóló konferencián (Gartner Emerging Trends Conference), amelyről a ZDNet és a CIO munkatársai is tudósítottak.

Silver és MacDonald azt mondják, hogy a piacot uraló Microsoft első számú szoftvere, a Windows az elmúlt két évtizedben – épp kivételes, abszolút szerepe miatt – mind több alkalmazás támogatását volt kénytelen megvalósítani, s ez a feladat napról napra nehezebb, egyre bonyolultabb. A szoftver mind robosztusabbá válása természetszerűen hozta magával a folyamatosan növekvő hardverigényt, amely jelenségnek a legjobb példája a Windows Vista, ahol már gyakorlatilag számítógépcserével jár az, ha a felhasználó teljes mértékben ki akarja használni az operációs rendszer tudását – sőt, bizonyos esetekben már a futtatáshoz is új gép kell. Mindebből a két szerző azt a következtetést vonja le, hogy vagy stratégiát vált a Microsoft, vagy totális kudarcba fullad a Windows sikertörténete.

Windows

De mit is javasol a két elemző?

Először is sokkal szofisztikáltabb verziókat, melyek a jelenlegi rendszernél nagyobb választékot kínálnak, hogy a különféle felhasználói igényeket ki lehessen elégíteni. Itt is a „monolitikus rendszer” lebontását javasolják, amikor felteszik azt a kérdést, hogy vajon ugyanannak a mindentudó rendszernek kell-e kiszolgálni a hagyományos, az „én gépem, az én váram” igényeket, illetve az egyre inkább „trendi”, feltehetően a jövőben mind inkább elterjedő „cloud computing” típusú felhasználást, amelynek keretében inkább terminál jellegű gépekre lesz szükség. MacDonald szerint üzletimodell-váltásra is szükség lenne, mivel a Microsoft nem tűr el semmilyen köztes szereplőt a Windows és a hardver között: jövedelmük 95 százaléka az OEM-szerződésekből származik. Emellett sokkal rövidebbre kellene szorítani az egyes változatok megjelenése között eltelt időt, a fejlesztésnek folyamatosnak, nem etapszerűnek kellene lennie, s az egyes verziók közötti kompatibilitási problémákat jelentősen mérsékelni kellene.

windows

A két szerző pontokba foglalt javaslatai:

  • A Windowsnak – főképp a virtualizációs technológiák terjedése miatt – sokkal inkább testre szabhatónak, alkalmazásbarátnak kell lennie
  • A biztonsági beállítások és jogok megváltoztatására is szükség van: szüntessék meg azt a gyakorlatot, hogy az alkalmazások szinte válogatás nélkül kapnak különféle hozzáférési jogokat az operációs rendszer sok eleméhez, s ezáltal jelentősen csökkentik az integritást és működési biztonságot
  • Szűnjön meg az a helyzet, hogy egy három vagy négy éve futó Windows – többek között az előbb említett – terhelés miatt egyre lassabban működik, s így a probléma megoldásaként alkalmazott teljes újratelepítés rengeteg időt és energiát vesz el – e hiba javítására a szerzők a szoftvermigráció, az új verzió telepítésének könnyítését is javasolják
  • Egyszerűsítsék le az egyes eszközökre vonatkozó licencengedélyek megadását, mert a jelenlegi rendszerben a géphez kötött operációs rendszer miatt ez túlságosan nehézkes – a licenc a felhasználóhoz, és ne a géphez tartozzon

Az elemzés végén a szerzők azt azonban elismerik, hogy javaslataikat egy az egyben, azonnal, nem lehet, és nem is szabad megvalósítani – például semmiképp nem ajánlanák a Vista negligálását a Windows 7 – mely talán már sokat teljesít elvárásaikból – kedvéért. Ugyanakkor úgy vélik, hogy a fokozatos változtatásokból eredő, ideiglenesen kisebb haszonkulcs elfogadása a jövőt tekintve bőven megérné a szoftveróriásnak.

Azóta történt

  • Mi nem lesz a Windows 7?

    Az utóbbi időben egyre nagyobb a zűrzavar a fejekben az új Windowst illetően. Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

  • Összeakadhat a Linux és a Vista SP1

    A Windows Vista egyes verziói dual boot környezetben automatikusan nem frissíthetők az első szervizcsomaggal. Kicsit trükközni kell.

  • Vegyé’ má’ Vistát, teee!

    A Microsofttól, úgy tűnik, a humor sem idegen: a Windows Vista vásárlására biztató Bruce Springsteen-paródia gyorsan bejárta a netet.

Előzmények