Békéscsabai informatikus indulhat a jövő évi szakmai világbajnokságon


A magyar csapat kiutazói között biztosan ott lesz egy fiatal békéscsabai informatikus, Csongrádi Dávid is, aki a HTTP Alapítvány által szervezett hazai válogatóversenyen az informatikai hálózati rendszergazda kategória győztese lett.

Március 5-én zajlott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében az I. SkillsHungary Nemzeti Válogatóverseny a HungExpo F pavilonjában. A rendezvényen 12 különböző szakmában választották ki azokat a versenyzőket, akik Magyarországot képviselik majd a soron következő szakmai világversenyeken. A WorldSkills 2015 világbajnokságot a brazíliai São Paulóban rendezik jövőre.

A januári első fordulóban több mint 150 fiatal informatikus közül a legjobb 10 kvalifikálta magát a döntőbe. A fináléban a versenyzőknek olyan változatos és összetett munkakörnyezetben kellett helyt állniuk, ahol Cisco hálózati eszközök, valamint Microsoft és Linux-alapú rendszerek egyaránt megtalálhatók.

Az összesített eredmény alapján egy 20 éves békéscsabai fiatalember, Csongrádi Dávid bizonyult a legjobbnak, aki jelenleg a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégiumban diákja, illetve az intézményben működő Cisco Akadémia hallgatója. Dávidra másfél éves nagyon komoly felkészülés vár, mielőtt Brazíliában összeméri majd tudását a világ legjobbjaival.

Előzmények