Rendhagyó módon szúrt oda a riválisoknak Musk X platformja

Késleltette a hozzáférést a Musk által kritizált oldalakhoz és a rivális közösségi platformokhoz az X, amelyen az X Prót (TweetDeck) már csak előfizetők érhetik el.

A Washington Post számolt be elsőként az X egyik rendhagyó húzásáról, amelyet aztán sorra kritizáltak a média legnagyobb szereplői. Kiderült ugyanis, hogy az X késleltette a hozzáférést a platformján elhelyezett linkeken keresztül az olyan oldalakhoz, amelyeket Elon Musk kritizált.

Ezek között ott van a The New York Times vagy a Reuters is, de a rivális platformok, a Bluesky, a Facebook és az Instagram elérését is késleltette az X. A jelentések szerint aki egy olyan linkre nyomott, amely az érintett oldalak egyikére mutat, akkor nagyjából 5 másodperces késleltetést alkalmazott az X a betöltés megkezdésééig. Ezt többen tesztekkel igazolták.

Végül a hét közepére az X eltüntette a lassítást, de nem reagált a vádakra, kritikákra. Elon Musk korábban számos híroldalt és újságírót kritizált, olyanokat, akik kritikusak voltak vele vagy a cégeivel kapcsolatban.

Az nem derült ki, hogy a késleltetéseket mikor indította el az X, de sokan jelezték, hogy aggódnak a miatt, hogy látszólag ok nélkül helyez célzott nyomást egyes szereplőkre az X.

Ezzel páhuzamosan a korábban TweetDeckként ismert X Prót már csak előfizetők érik el.

Azóta történt

Előzmények