Aláírták a zalaegerszegi tesztpálya tervezési szerződését

A tervek szerint az első elemek az év végére már készen lesznek.

Varga Mihály a tesztpálya tervezési feladatairól szóló szerződés aláírásán kijelentette, hogy világszínvonalú létesítmény valósul meg Magyarországon azzal, hogy egy 70 éves járműipari tapasztalattal rendelkező, az önvezető autók területén is a világelsők közé tartozó cég adja a szaktudását a zalaegerszegi tesztpálya felépítéséhez. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a szerződés megkötésével biztosítható, hogy a projekt a tervezett ütemben és a meghatározott tartalommal valósuljon meg.

A tárcavezető emlékeztetett rá, a tesztpályával olyan nagyberuházást indított el a kormány, amellyel Magyarország a járműgyártás terén meglévő igen jó pozícióját kívánja erősíteni, egyben segít megőrizni a hazai kutatás-fejlesztés elmúlt évtizedekben elért, nemzetközi szinten elismert eredményeit is. Varga Mihály kiemelte: a nettó 473 millió forint értékű szerződés a tesztpálya azon elemeinek megtervezéséről szól, amelyek lehetővé teszik, hogy a hagyományos járművekkel kapcsolatos tesztek mellett az önvezető és az elektromos járművek vizsgálatait is el lehessen itt végezni.

Az I. fázisban még 2017-ben megépül az első járműdinamikai tesztelem, létrejön az autonóm járművek tesztelésére alkalmas specifikus rész első üteme, a kiszolgáló épületek és a kapcsolódó belső infrastruktúra, majd elindul az úgynevezett kezelhetőségi pálya és a féktesztekre alkalmas modul kivitelezése is – jelentette ki a miniszter.

A tesztpálya tervezetéről szóló megállapodást a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt álló Autóipari Próbapálya Zala Kft. kötötte a FŐMERV Mérnöki Tervező Zrt. és a HORIBA MIRA Ltd. Konzorciumával. Az eseményen jelen volt Iain Lindsay brit nagykövet.

Előzmények