Kipróbáltuk a Netflixet

Megjött

A CES első napján jelentette be az amerikai Netflix, hogy az ígéretekhez híven folytatja a terjeszkedést, 130 országgal - így Magyarországgal is - bővítve a piacok számát. A globális lefedettségre törekvő vállalat továbbra sem adta fel, hogy szolgáltatás eljusson Kínába, ám azon még dolgozni kell. Vannak azonban kivételek, ahova meg se próbálják betenni a lábukat: Észak-Korea, Szíria és a Krím tiltólistások az USA törvényei értelmében.

Összesen 21 nyelvet támogat a Netflix tegnap óta, a magyar nincs köztük. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden címhez van elérhető hangsáv vagy felirat az összes nyelven. Még az idén megérkeznek az első HDR tartalmak a kínálatba. A bejelentés hatására a Netflix papírjai 9 százalékos pluszban zártak a tőzsdén.

Az online nézhető filmeket és sorozatokat nyújtó megoldás olyan szinten multiplatform, hogy a böngészőktől kezdve az okostelefonokon át még a médialejátszókba (Kodi, XBMC, stb) is integrálva van, illetve az LG okostévéibe is hamarosan bekerül a Netflix gomb. Sőt, konzolokon is elérhető.

A szolgáltatás Magyarországon alapértelmezésben angol nyelven érhető el, sem hangsávokat, sem feliratokat nem találunk magyarul. A vállalat harminc napos kipróbálási lehetőséget biztosít, melyhez bankkártyával vagy PayPal fiókkal kell regisztrálni. A rendszer értesíti a felhasználót a próbaidőszak vége előtt, ekkor fizetési kötelezettség nélkül vissza lehet mondani a szerződést. Ezt követően a kezdőnapon levonják a csomagnak megfelelő összeget, lemondás esetén pedig a kifizetett hónap végén szűnik meg az előfizetés. Pénzvisszafizetés nincs.


[+]

Az automatikus beállításon kívül három lejátszási minőség közül lehet választani, a legalacsonyabb óránként átlagosan 0,3 GB adatforgalmat emészt fel, a közepes 0,7 GB-ot, a legjobb minőségű HD tartalmaknál 3 (a HD a Netflixnél 720p-től indul), Ultra HD esetén 7 GB adatmennyiséget igényel. Ez a jövőben módosulhat az új, takarékos törekvések eredményeinek fényében.


[+]

Az előfizetések a következőképpen alakulnak: ha megelégszünk egyszerre egy képernyőn történő használattal és nincs szükség HD tartalmakra, 7,99 eurót kell fizetni havonta. A kétképernyős, HD minőségért 9,99 eurót kér a Netflix, míg a 4 képernyős, Ultra HD tartalmakat is elérhetővé tévő prémiumcsomag 11,99 euróba kerül. A hazai alternatívákhoz képest ez ugyan magasabb, (a lokalizált tartalmakkal működő FilmBox Live, HBO Go, stb érezhetően olcsóbbak) még mindig csak két mozijegy árát kérik érte.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények