-
Nem megy hibátlanul a Yahoo e-mail fiókok újrahasznosítása
A Yahoo nyár elején figyelmeztette a felhasználóit, hogy a szükséges adatvédelmi és biztonsági lépések megtétele után az inaktív fiókokat újra kiosztják. Úgy fest, a folyamat még nem tökéletes.
Biztonság 23
-
Újabb magyar siker egy nemzetközi hackerversenyen
A CrySyS Lab hallgatókból álló csapata kiemelkedően szerepelt a CSAW CTF 2013 nemzetközi egyetemi hackerversenyen.
Biztonság 1
-
A magyarok fele fél attól, hogy megfigyelik
A hazai internetezők 49 százaléka nyilatkozott úgy, hogy tart attól, hogy internetes tevékenységeit valamilyen kormányszervezet megfigyeli, kétharmaduk pedig amiatt aggódik, hogy bűnözői csoportok élnek vissza személyes adataikkal.
Biztonság 30
-
Az Ubuntu-hack részleteit ismertette a Canonical
Egy moderátori fiók kompromittálódása, illetve elégtelen konfigurációs beállítások tették lehetővé a behatolást.
Biztonság 21
-
Az iPhone 5S ujjlenyomat-olvasója éppúgy átverhető, mint a többi
A megjelenés után két nappal egy híres német hackercsapat bemutatta, hogy a TouchID éppoly sebezhető, mint a többi hasonló technológia.
Biztonság 107
-
Már a gyárban meg lehet fertőzni a processzorokat
Ha a legalsó szinten módosítják az integrált áramkörök elemeit, akkor az jórészt észrevétlen marad, és visszaélésekre adhat lehetőséget.
Biztonság 19
-
Istouchidhackedyet – verseny az iPhone 5s ujjlenyomat olvasójának átveréséért
Egy csapat biztonsági szakember és egy kockázatitőke-befektető cég által indított verseny célja, hogy még azelőtt fény derüljön a rejtett biztonsági hibákra, mielőtt azokat rosszindulatú célokra használnák ki. A díj több mint tízezer dollár.
Biztonság 26
-
Brazília leszakadna a mai internetről
Az ország elnöke besokallt az amerikai nemzetbiztonság megfigyelésétől, ezért függetleníteni szeretné hazája internetes rendszerét.
Mérleg 22
-
Kihirdették az „Év információbiztonsági szak- és diplomadolgozata” címet
A nyilvános pályázaton a magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatói indulhattak.
Biztonság 14
-
Az összes Internet Explorer veszélyben van
A Microsoft még vizsgálja, hogy mennyire súlyos a hiba, szükséges-e rendkívüli frissítés.
Biztonság 53
-
Egy hírhedt állami kémprogram Magyarországon?
A Wikileaks legutóbbi adati arra utalnak, hogy valószínűleg Magyarország is megvásárolta a cég megfigyelőprogramját.
Biztonság 45
-
Kiemelt céges kockázat a szabályozatlan mobilhasználat
Kártérítést, bírságot kockáztat és büntetőjogilag is felelősségre vonható a munkaadó, és adatlopás gyanúja esetén sem feltétlenül vizsgálható a privát mobileszköz.
Biztonság 24
-
Kétmillió ügyfél adatait lopták el a német Vodafone-tól
A valószínűleg belső információkkal rendelkező támadó kritikus információkat nem tudott megszerezni, de személyes adatokat igen.
Biztonság 15
-
Az állampolgárok és a kibertér védelme is az idei ITBN fókuszában
Már kilencedik alkalommal rendezik meg Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb IT biztonsági eseményét, az Informatikai Biztonság Napját.
Biztonság 0
-
Az NSA hálás Steve Jobsnak
Az Edward Snowden által a Spiegelnek eljuttatott dokumentumok szerint az amerikai nemzetbiztonság képes az okostelefonokon is kutakodni.
Biztonság 52
-
Megvan a tizedik Hacktivity programja
Charlie Miller, a Twitter vezető biztonsági mérnöke mellett Mikko Hypponen, az F-Secure kutatási vezetője is ott lesz a 10. Hacktivity Konferencián!
Biztonság 9
-
Nem, az NSA sem képes a titkosításokat feltörni
A legújabb kiszivárogtatott dokumentumok sok mindent elárulnak, de azt semmiképp, hogy az NSA lehetetlen dolgokat is meg tudna oldani.
Biztonság 34
-
Még biztonságosabb lesz a Samsung üzleti platformja, a Knox
Az Androidnak a vállalati és a közigazgatási szférában zajló terjedése miatt egyre komolyabb védelmi megoldásokra van szükség.
Biztonság 1
-
Végre egy mintaszerű biztonsági javítás a Facebookon
Súlyos biztonsági résre hívta fel a figyelmet egy hacker, és most nem kellett arra várni, hogy illegális módszerekkel bizonyítsa igazát.
Biztonság 9
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- Vezeték nélküli fejhallgatók
- Genshin Impact (PC, PS4, Android, iOS)
- Star Citizen
- Windows CE fórum
- sziku69: Szólánc.
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- További aktív témák...