2004 novemberétől megjelennek a .eu domainek

A doteu.info információi szerint novembertől gyakorlatilag bárki, aki az Európai Unió polgára, regisztráltathat magának .eu végződésű domaineket. Idén márciusban kezdődik az előkészületek fázisa, a szoftverek igazítása az új domainek kezelésére. Ugyan csábító a lehetőség, de mégsem fog boldog-boldogtalan ezzel élni: egyelőre még nincs konkrétan leszögezve, kik jogosultak ténylegesen az .eu domainek használatára.

Júniusban kezdi majd az Eurid az első regisztrátorok akkreditálását. Szeptember és november között, az úgynevezett „Sunrise Period”-ban soron kívül jegyezhetik igényeiket az egyes márkák tulajdonosai. A végső stádiumban, amely majd novemberben kezdődik, már elérhetők lesznek az .eu domainek az interneten.

Azóta történt