A vásárlók rámozdultak az Office 2007-re

Sokkal jobban kezdett az egyesült államokbeli piacon a Microsoft Office 2007, mint az irodai programcsomag korábbi verziója. A forgalmazás első hetében az új Office-ból 108,3 százalékkal több fogyott, mint annak idején az Office 2003-ból – állítja az NPD Group. Igaz ugyan, hogy a termékcsalád átlagára – köszönhetően az olcsóbb Home és Student változatoknak – 1,1 százalékkal csökkent, de a darabszám szerinti növekedésnek köszönhetően a dollárban mért forgalom is látványosan, 106,3 százalékkal nőtt. Az NPD ráadásul felhívta a figyelmet arra, hogy a számok feltehetően még ennél is jobbak, mivel az egyik jelentős kiskereskedő késve benyújtott adatait még nem tudták feldolgozni.

A piackutató egyben nyilvánosságra hozta azt is, hogy az irodai csomag forgalma miként alakult a vállalati felhasználók körében a megjelenés utáni első hónapban. (A termékcsalád széles körben csak január 30-án vált elérhetővé, vállalati ügyfelek azonban már tavaly november 30-a óta megvásárolhatják.) E szegmensben a darabszám szerinti eladások 61,3, a dollárban mért forgalom pedig 97,8 százalékkal nőtt az Office 2003 első hónapos számaihoz képest. Itt az átlagár 22,6 százalékkal, 301,33 dollárra emelkedett.

„Az Office 2007 bevezetése óriási siker, akárhogy is nézzük, heti vagy havi forgalom szerint” – mondta el Chris Swenson, az NPD elemzője a CNET News.com-nak. A szakértő kiemelte, hogy külön meglepő, hogy a vállalati eladások ilyen jól alakultak, hiszen a termék reklámkampánya csak a január 30-i széles körű bevezetéskor indult el, addig gyakorlatilag a Microsoft nem hirdette az új Office-t.

Azóta történt

Előzmények