Második világháborús központban lesz az AI-csúcstalálkozó

Egy második világháborús kódtörő központ ad helyet a britek nagy AI-csúcstalálkozójának.

A britek és Rishi Sunak miniszterelnök már többször jelezték, hogy úttörők szeretnének lenni az AI szabályozásában és a technológiai fejlődésben egyaránt, globális mintát teremtve.

Éppen ezért tényleg a britek tartják meg a nagy AI-csúcstalálkozót, ehhez pedig szimbolikus módon egy érdekes helyszínt választották. A csúcstalálkozó a második világháborús kódtörő központban, az Alan Turing nevéhez kötött Bletchley Parkban lesz, novemberben.

A csúcstalálkozón nem csak a tech cégek igazgatói lesznek ott, de a kormányzatok képviselői és tudósok is: együtt fontolják majd meg az AI jelentette kockázatokat, fenyegetéseket, és azt, hogyan lépjenek fel ezek ellen. Feltehetően a választások, a hadviselés, a tévinformációk is kiemelt figyelmet kapnak az AI kapcsán.

Sunak egy júniusi, Washingtonban tartott, Joe Bidennel való találkozó után jelentette ki, hogy úttörők akarnak lenni az AI szabályozása terén. A G7 mellett a világ kormányai mind fontolgatják, hogyan szabályozzák a területet az esetleges negatív következmények miatt – de a fejlődést és az új bevételi forrásokat nem állítanák meg.

Azóta történt

Előzmények