Megjelent az AIDA64 v4.20-as verziója

A fejlesztő bejelentette, hogy megjelent az AIDA64 termékcsalád 4.20-as verziója, amely többek között magában foglalja a PC-diagnosztikai és sebességmérő AIDA64 Exreme változatot, valamint a vállalati felhasználóknak szánt hálózatmenedzsment- és rendszertesztszoftvert, az AIDA64 Businesst. A tavaly átalakított üzleti termékportfólió első frissítésénél a FinalWire a technológiai újdonságokra koncentrált, így egy alapjaiban újraírt, többszálú memóriaterhelési teszttel és az AMD Mantle API támogatásával bővítették a program repertoárját.

„A megújult üzleti portfóliónkkal kapcsolatosan az első pár hónapban nagyon pozitívak a piaci visszajelzések” – mondta el Tóth Péter, a termék hivatalos magyarországi disztribútorának, a SZEROTO Kft. ügyvezető igazgatója.

Az AIDA64 programcsalád tavaly novembertől három üzleti és egy otthoni felhasználóknak szánt kiadást foglal magába. A hardverdiagnosztikai funkciókkal kibővített új csúcstermék, az AIDA64 Business mellett elérhető a kifejezetten hardver- és szoftverleltározási célokra használható, olcsóbban licencelhető AIDA64 Network Audit, valamint a teljesen önállósított AIDA64 Engineer, amely az otthoni felhasználóknak szánt AIDA64 Extreme verziónál immár több szolgáltatást kínál. A termékek mellett szintén a tavalyi év végén újult meg az AIDA64 magyar weboldala is: így már egy korszerű, a korábbinál látványosabb és egyben bővebb információkat tartalmazó felületen tájékozódhatnak a látogatók a világszerte több mint 1,2 millió ügyfél által használt megoldásokról.

Az új AIDA64-kiadás teljesen újraírt, többszálú memóriastressztesztje – amely a rendszerstabilitás-teszt modulban érhető el – immár SSE2-, AVX-, AVX2- és FMA-gyorsítást kapott, és 128 (az AIDA64 Engineer és AIDA64 Business esetében 640) logikai processzorig skálázódik. Mindennek köszönhetően az új terhelési teszt a korábbinál jóval nagyobb igénybevételnek teszi ki a memória-alrendszert. A februári frissítés a rendszer-diagnosztikai szoftverek mezőnyében az elsők között támogatja az AMD Mantle grafikus platformot, melyről külön lapon szolgál információkkal. Ezen felül a v4.20 teljes körűen támogatja az Intel „Haswell Refresh”, „Bay Trail”, „Avoton” és „Rangeley” processzorokat is.

Az új verzióban bevezetett szolgáltatások és fejlesztések:

  • AMD Mantle grafikusvezérlő-diagnosztika
  • többszálú memóriastresszteszt SSE-, SSE2-, AVX-, AVX2-, FMA-, BMI- és BMI2-gyorsítással
  • 64 bites optimalizált sebességmérés AMD „Mullins” és „Beema” APU-kon
  • 64 bites optimalizált sebességmérés Intel Atom C2000 „Avoton” és „Rangeley” SoC-okon
  • 64 bites optimalizált sebességmérés Intel „Bay Trail” asztali, mobil és tablet SoC-okon
  • Intel „Haswell Refresh” platform és Intel „Wildcat Point” PCH teljes körű támogatása
  • Intel „Broadwell” CPU bővített támogatása
  • Intel „Royston” SoC előzetes kezelése
  • OCZ Vertex 460 SSD támogatása
  • AMD Radeon R5, R7, R9 GPU-család diagnosztikája
  • NVIDIA GeForce GTX Titan Black, GeForce GTX 750 Ti GPU-k diagnosztikája

Az árak megtekinthetők, a termékek megvásárolhatók, illetve árajánlat kérhető a aida64.hu/aida64-arak oldalon.

Azóta történt

  • Megjelent az AIDA64 4.30-as verziója

    A rendszerinformációs szoftver mind a négy kiadása megkapta a frissítést, így az AIDA64 Extreme, valamint a vállalati felhasználóknak szánt megoldás, az AIDA64 Business is.

  • Megjelent az AIDA64 4.50-es verziója

    Az új kiadásban bemutatkozik egy többszálú OpenCL GPGPU AES-256 benchmark, amelynek segítségével lehetőség nyílik a modern grafikus processzorok és APU-k AES-256 adattitkosítási teljesítményének mérésére.

  • Megjelent az AIDA64 4.6-os verziója

    A portfólió mind a négy kiadása megkapta a frissítést, így az otthoni PC-diagnosztikai és sebességmérő program, az AIDA64 Exreme, valamint a vállalati felhasználóknak szánt átfogó eszközmenedzsment- és távsegítség-megoldás, az AIDA64 Business is.

  • Megjelent az AIDA64 4.70-es verziója

    Elkészült az AIDA64 rendszerinformációs szoftvercsalád új, 4.70-es verziója, amely számos külső kijelző közvetlen támogatásával szolgálja ki a rendszer állapotát folyamatosan monitorozni szerető felhasználók igényeit.

Előzmények