Túl nagy nyomást jelent a kiszállítókra az Amazon megfigyelése

A jelentések szerint a Mentor app nem csak követi az Amazon kiszállítóinak helyzetét, értékeli is a sofőrök teljesítményét, és túl nagy nyomást gyakorol rájuk.

Régóta vitatéma, hogy sok helyen nem megfelelő célokra használják a technológiát. Az Amazon és annak dolgozói kapcsán ez rendszeresen felmerül.

A CNBC napokban közzétett jelentése szerint például az Amazon házon belül fejlesztett Mentor nevű mobilos alkalmazása nem csak követi a kiszállítást végző sofőröket, hanem méri is a sofőrök teljesítményét (akkor is, ha nem is az Amazon alkalmazásában állnak). A beszámoló alapján az app folyamatosan követi a sofőrök helyzetét, és napi pontszámot generál különböző tényezők alapján. Az alacsony pontszámok pedig az Amazon partnerei számára nem sok jóval kecsegtetnek a jövőbeli szerződések kapcsán.

Az Amazon szerint az app a biztonság fokozását szolgálja, de a sofőrök és a szakértők szerint valójában megfigyelőeszköz, és súlyos nyomást gyakorol a kiszállítókra, hogy a lehető leggyorsabban kézbesítsenek mindent. Mindennek fényében még tovább romlott az Amazon másik ötletének megítélése, amely szerint a Netradyne közreműködésével olyan megfigyelőkamerákat telepítenek a járművekbe, amelyek folyamatosan figyelik és mérik a sofőrök teljesítményét, viselkedését, reakcióit.

Az Amazon a biztonság folyamatos javítása mellett növelné a kiszállítások sebességét és hatékonyságát, miközben egyre inkább saját kézbe venné a mögötte álló logisztikai lánc működtetését. Emiatt nem is olyan régen repülőgépek vásárlásába is kezdett.

Az Amazont rendszeresen kritizálják, amiért kibújik a kiszállítások során bekövetkező balesetek, sérülések felelősségi köre alól, illetve azért, hogy a sebességet részesíti előnyben a biztonsággal szemben. Az Amazon állítólag ezért akar nagyobb kontrollt a sofőrök fölött, ennek részeként pedig kezelnék az útvonalakat, és folyamatosan monitoroznák a kiszállítók viselkedését. A Mentor app és az új kamerák is ezt a célt szolgálnák, a sofőrök növekvő aggodalma és félelme ellenére.

A különböző online felületeken azóta is arról megy a beszélgetés a sofőrök között, hogy miként verhetik át a rendszert. A mobilokat például pulóverbe csomagolják, és a kesztyűtartóba teszik, mert a megfigyelőapp túlságosan könnyen hibázik a legáltalánosabb témákban is. Elég felemelni a mobilt, és máris teljesítettnek tekint egy kiszállítást. A beszámolók szerint, ha a készülék megmozdul, az a sofőrt hátrányos helyzetbe hozza – de a személyes mobilokra telepített, folyamatos helyzetmegosztást biztosító appot is aggályosnak tartják adatvédelmi szempontból.

Azóta történt

Előzmények