Elhibázta a bejelentést az AMD, de megvan, hogy kinek kellhet az új AI chip

Nagy tervekkel tört be az AI chipek piacára az AMD, de nem lehetett tudni, ki venne tőlük ilyesmit – végül kiderült, hogy az Amazon felhős részlege.

Egy ideje már nem titok, hogy az AMD be akart törni az AI chipek piacára – itt gyakorlatilag egyeduralkodónak tekinthető az NVIDIA. Az AMD legutóbbi rendezvényén végül be is mutatták ehhez a stratégiát és az új AI chipet, ami még idén érkezik.

Egy nagy hibát azonban vétettek a bejelentéskor: nem közölték, hogy kik lesznek rá vevők, milyen húzónév épít rá – a befektetők számára így csalódást okozott az AMD, a bemutató után csökkent a részvényeinek az árfolyama.

Az AMD szerencséjére viszonylag hamar lett válasz a függőben maradt kérdésre. Mint az AWS egyik vezetője elárulta, az Amazon felhős részlege már fontolgatja az AMD AI chip bevetését, így ők lehetnek az első nagy húzónevek. Végső döntés még nem született.

Elcsábítja a felhőt az AMD?

Lisa Su több interjúban is arról beszélt, hogy a stratégiájuk részeként megnyernék a nagyobb felhős ügyfeleket azzal, hogy mindent biztosítanának, ami a ChatGPT-hez hasonló szolgáltatói rendszerek megépítéséhez kell – de az ügyfél szabadon választhatna mindent.


[+]

Su szerint sokan akarnak majd választást és azt is, hogy testreszabhassák, mire van szükségük az adatközpontokban.

Dave Brown, az Amazon felhős ágazatának egyik alelnöke szerint fontolgatják az AMD új MI300-as lapkáinak használatát, de döntés még nem született, tart a közös munka. A dizájn kialakításakor viszont fontos volt, hogy meglévő rendszerekbe lehessen mindent beépíteni.

Alternatíva a DGX Cloudra

Az NVIDIA a felhős ügyfeleket nem csak chipekkel szolgálja ki, hanem komplett, saját rendszert is ajánl a DGX Cloud formájában – az Oracle az NVIDIA első partnere ennek használatában, de az AWS nem volt hajlandó ezt átvenni. Az AWS szerint megkeresték őket, de az üzleti modellnek nincs értelme számukra, ők inkább maguk tervezik a szervereiket (az NVIDIA H100-at is saját tervezésű rendszerekben adják tovább).

Szakértők szerint az Amazon mostani lépése jól jelzi, hogy a tech cégek szeretnék több lábra állítani az AI-hardvervonalat, ami nagy lehetőség az NVIDIA riválisainak.

Azóta történt

Előzmények