Gigantikus AI-chipes piacot jósol az AMD

Az AI-chipek piaca már idén 45 milliárd dollárosra rúg az AMD becslése szerint, ők jövőre pedig 2 milliárd dolláros eladást generálhatnak.

Az AMD-nél is egyre nagyobb szerepet kap az AI: ennek kapcsán közölték, hogy már idén 45 milliárd dolláros AI-chipes piacot jósolnak. Júniusban még 30 milliárd dolláros piacot említettek.

Az AMD tegnap mutatott be két AI-chipet adatközpontokhoz, mindkettő az MI300-vonalat erősítette. Új szoftver is érkezett ezek telepítéséhez.

Ami a jövő évet illeti, az AMD jelentős AI-chipkészletekkel rendelkezik, és ez nem felhalmozás, ugyanis sok ügyfelük van, akiknek ezeket konkrétan fenntartják. Vagyis bő 2 milliárd dolláros eladásra számítanak jövőre, közölte Lisa Su.

2027-re az AMD szerint az adatközpontokba szánt AI-chipek piaca már 400 milliárd dollárosra növi ki magát.

Az elemzők szerint az AI-chipes piac nagyjából 80 százaléka lehet az NVIDIA kezében. Utóbbi nem részletezi az AI-bevételeit.

Ami az NVIDIA-t illeti, a vezérigazgató közölte: együtt dolgoznak az USA kormányával azon, hogy az új, Kínának szánt lapkáik megfeleljenek az ottani piacot érintő exportkorlátozásoknak.

A Microsoft elnöke eközben Kína kereskedelmi miniszterével találkozott: sok mindenről beszéltek, Kína pedig reméli, hogy a Microsoft segíti majd Kína és az USA együttműködését az AI terén és már fronton is, továbbá újra elmondták, üdvözlik az országban a multicégeket.

Azóta történt

Előzmények