Katonai információkat hozott nyilvánosságra az Anonymous

Az Anonymous folytatja a kormányzatok, illetve a kormányzatokkal együttműködő cégek elleni, AntiSec néven meghirdetett kampányát, és néhány nappal az FBI-jal szerződött IRC Federal rendszerének feltörése után tegnap a Pirate Bay oldalán megjelentettek egy torrentlinket, melynek segítségével a hadiiparban dolgozó alkalmazottak adatait tartalmazó dokumentumok tölthetőek le. A 90 ezer alkalmazotthoz kapcsolódó, személyes és munkahelyi e-mailcímeket és jelszavakat tartalmazó adatbázist a támadók a Booz Allen Hamilton nevű, a kormányzattal szerződéses viszonyban álló cégtől szerezték meg a „Military Meltdown Monday” fedőnevű akció keretében.

Anonymous

A körülbelül 190 megabájtnyi, logadatokat is tartalmazó adatbázis több, katonai területen szerződéssel dolgozó cégtől és kormányhivataltól származik (többek között a US CENTCOM, a SOCOM, a tengerészgyalogság, a légierő, a belbiztonsági minisztérium stb.). A megszerzett jelszavak az SHA1 algoritmussal voltak titkosítva, de olyan módon („unsalted”), hogy a „brute force” módszerrel viszonylag könnyen visszafejthetőek.

Az Anonymous közleménye arról is beszámol, hogy a támadás során a fentieken kívül sikerült olyan információkat is megszerezniük, melyek megkönnyítik majd később egyéb kormányzati és vállalati szerverek feltörését, illetve 4 gigabájtnyi forráskódhoz is hozzájutottak. A behatolók szerint gyerekjáték volt az alig védett rendszerbe bejutniuk, és a négy órán át tartó ügyködés alatt más, egyelőre meg nem nevezett szervereket is kompromittáltak. A támadás oka az Anonymous állítása szerint az volt, hogy a Booz Allen Hamilton tanácsadóként időnként akár illegális módszerekkel is segíti a kormányzati megfigyelési és adatgyűjtési tevékenységet.

Az Anonymous egyik tagja tegnap azt is bejelentette, hogy a Wikileaks alapítója, Julian Assange melletti kiállásként ma megtámadják a londoni rendőrség, illetve a bíróságok rendszereit, és „ez lesz az Anonymous történetének legdicsőségesebb napja”.

Azóta történt

Előzmények