A fél internet az Apple térképén röhög

Az Apple láthatóan tudatosan igyekszik megszabadulni az Android révén fajsúlyos riválisává nőtt Google szolgáltatásaitól. A vállalat mobilos operációs rendszere e héten kiadott 6-os verziójának nyitóképernyőjéről nemcsak a YouTube alkalmazás hiányzik, hanem a Google Térkép is, melyet egy saját gyártású Maps szoftverrel váltottak le – pedig e két Google-alapú megoldás az első iPhone megjelenése óta eltelt öt évben folyamatosan része volt a platform alapértelmezett home screenjének.

Földrajzból elégtelen

Az Apple az iOS 6 nyári bemutatóján az új verzió egyik nagy újdonságaként, dobásaként mutatta be a saját fejlesztésű térképszoftvert, melyhez a legtöbb országban a TomTom (tulajdonában lévő Tele Atlas) szolgáltatja a térképadatokat. Úgy tűnik azonban, ebbe a projektbe beletört a cég bicskája: az új rendszerverzió szerdai megjelenése óta az internet a Maps szarvashibáin röhög. Hiába látványos esetenként a térkép 3D-s nézete, és hiába képes elméletben beszéddel is navigálni, egyelőre inkább kivételnek, mint szabálynak számít, amikor pontos adatokkal szolgál.

Berlin alatt a jég
Berlin alatt a jég

A legtöbb panasz a tévedésekről az Egyesült Államokon kívülről érkezett. Nem bagatell hibákról van szó: a szoftver Berlint például az Antarktisz közepére pozicionálja, de vannak olyan települések (mint például a Shakespeare születési helyeként híressé vált angliai Stratford-upon-Avon), melyek egyáltalán nem is szerepelnek az adatbázisában. Az új Mapsben az apróbb bakinak számít, ha egy város, látványosság néhány vagy éppen néhány tucat kilométerrel a valós helyszíne mellett jelenik meg a térképen, ahogy az is, hogy a brit szigetekről készült műholdfelvételeken néha csak sűrű felhők látszanak a felszín helyett – ez utóbbi akár tudatos hangulatfestés is lehet. Ennek fényében nem meglepő, hogy a navigáció nem mindig kalauzol el a beállított célig, és hatalmas kerülőutakat javasol.

A londoni Piccadilly Circus bombatámadás után?
A londoni Piccadilly Circus bombatámadás után?

Az új iOS térképalkalmazásának hibáiból egy jó adagot találni az Amazing iOS 6 Maps oldalon, ahova felhasználók töltik fel bizarr találataikat. Az appból új internetes mém lett, így nem tudni, hogy a neten terjedő képernyőképek valódiak-e, vagy photosopolt kamuk, de ez nem is számít: a szoftver tényleg nem ismer lehetetlent, ha tévedésről van szó.

Egy hosszú út elején

Az új Maps kapcsán mosta a kezeit a térképadatokat szállító TomTom: a holland vállalat a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy ők csupán a nyers adatokat szolgáltatják, azok feldolgozásáért mindig a szoftver gyártója a felelős. Sokak szerint éppen az az új Maps hibája, hogy az Apple számos forrásból vett adatokkal, felvételekkel dolgozik – például a 3D-térképet a cég által felvásárolt C3 Technologies technológiája, a POI-adatbázist pedig a Yelp szolgálja ki –, és ezeket nem sikerült az iOS 6 kiadásáig összefésülni.

A cél körbelőve
A cél körbelőve

Az Apple a hivatalos válaszában egyelőre megköszönte a felhasználók visszajelzéseit, és jelezte: ez egy nagy vállalkozás, melynek csupán az elején járnak. „A Maps egy felhőalapú megoldás, amely annál jobb lesz, minél többen használják” – mondta a vállalat szóvivője az All things D blognak. Vajon az utóbbi mondat a hibajelentésekre vonatokozott?

Sokan úgy vélik, a cég bakot lőtt a Google térképének száműzésével, és a saját érdekeit a vásárlók érdekei elé helyezte. Ahogy az egyik Apple-híroldal, az iMore szerkesztője mondta találóan: „Nem volt megoldandó probléma.” Egy twitterező már az Apple várható reakcióját is megjósolta – utalva Steve Jobs híressé vált mondatára, mellyel az iPhone 4 antennahibája kapcsán riposztozott az egyik panaszos készüléktulajdonosnak –: „Te tartod rosszul a térképet!”.

A Google számára a blamázs nagy lehetőség: jól értesült források szerint a vállalat amúgy is dolgozik a Google Térkép saját fejlesztésű iOS-alkalmazásán (ahogy a YouTube appot is pótolta már), mely még karácsony előtt megjelenik az App Store-ban.

Azóta történt

Előzmények