Ask: Google-verő kereső?


A ComScore friss jelentése szerint az Ask keresője az Egyesült Államokban a negyedik helyen áll, ami nem rossz pozíció, bár 5,1 százalékos piaci részesedésük messze-messze elmarad a listavezető Google közel 50 százalékos tortaszeletétől. Az Asknél mindenesetre nincsenek elkeseredve, s talán a piaci gigaszereplővé felnövő Google elleni fokozatosan erősödő ellenérzéseket is kihasználva fejlesztenek rendületlenül, s épp a hét elején jelentették be, hogy megújították szolgáltatásukat. Az új kereső technológiáját hat hónapig tesztelték, s a cégnél elégedettek a visszajelzésekkel.


Az Ask3D-nek (a három dimenzió itt: keres, kérdez, kutat a tartalomban és analizál) hívott új koncepció megvalósítása során a kereső kezdőlapja is frissült, már itt lehet keresési kategóriákat választani, illetve néhány skin segítségével változatossá is tehető az oldal, de nem itt találhatóak az igazi újdonságok. Az igazi újítás egy – a többi keresőt fejlesztő cégtől is ismerős – integrált találati oldal, ahol a lehető legtöbbféle segédinformációt igyekeztek a fejlesztők elhelyezni. A lap bal oldalán a témához kapcsolódó javasolt keresések találhatóak, középen a szokásos weboldali találati lista. A jobb oldali sáv is maximálisan ki van használva, itt találhatóak a keresőszóhoz kapcsolódó kép-, videó-, térkép-, hang-, Wikipedia-, sajtó- és esetleg blogtalálatok – gyakorlatilag a keresés jellegétől függően testre szabják a megjelenő oldalt. Az arculat mindenesetre barátságosabb – s nem kevésbé informatív –, mint például a Google-é.

Jim Lanzone, az Ask vezetője roppant büszke munkájuk eredményére, s a Google fejlesztésével összehasonlítva a következőképpen nyilatkozott: „A Google jó irányba indult el, de túlságosan óvatosak. Mi sokkal rugalmasabbak vagyunk, tudjuk mit akarunk.” Véleménye szerint a világhálón ma már sokkal többféle tartalom található, mint akárcsak néhány éve, ám a keresési technológia még mindig olyan, mint 1996-ban. A cég az Ask3D bevezetésére és reklámozására ebben az évben körülbelül százmillió dollárt szándékozik költeni (a YouTube-on már van is megkapó reklámspot), s ha igaza van Ollie Parsley-nak, a TechJuicer szerzőjének abban, hogy a keresőpiacon minden egyes százalékpontnyi részesedés egymilliárd dollárt ér, akkor érthető, hogy az Ask nem adja fel.

Azóta történt

Előzmények