A Google képkeresője okosabb, mint hinnénk

Ugyan egyelőre nem reklámozza a Google, keresője felismeri azokat a képeket, amelyek emberi arcot ábrázolnak – derített ki a Google Blogoscoped. A motornak ezt a képességét úgy ellenőrizhetjük – jelenleg kényelmesebb módja ennek sajnos nincs –, hogy miután a képkeresőbe begépeltük a keresőszót és megkaptuk a találatokat, az URL-t megtoldjuk az „&imgtype=face” kiegészítéssel. És láss csodát, az új találati oldalon már valóban csak olyan felvételek, rajzok jelennek majd meg, amelyeken arcok láthatók.


Relevánsabb találatok

A kereső e rejtett képessége azért izgalmas, mert azt sejteti, hogy az internetvállalat dolgozik egy olyan motoron, amely a képeken „belül” is képes lesz keresni. Például egy adott épületet, tárgyat vagy személyt ábrázoló fotót is megtalálhatunk majd vele az interneten – ami legalább annyira riasztó perspektíva is, mint amennyire izgalmas.

Az itt alkalmazott technológia nagy valószínűséggel az, amely a Neven Vision 2006 augusztusi felvásárlásával került a Google birtokába. Ez a cég képi információk elemzésére és felismerésére képes megoldáson dolgozott, melyet az akvizíció után a Picasa képmenedzser-alkalmazásban terveztek felhasználni.

Azóta történt

Előzmények