Asztalhoz ül az érdekvédőkkel a T-Online

Amint arról beszámoltunk, a T-Online Magyarország nemrég 50 ADSL-előfizetőjének szerződését szüntette meg túlzott adatforgalomra hivatkozva. A szolgáltató közleménye szerint ezek az előfizetők az átlagot jelentősen meghaladó, 170-540 gigabájtnyi adatot töltöttek le az internetről, és ezzel sokmilliós veszteséget okoztak a vállalatnak. A szerződésbontás etikusságát civilek, érdekvédő szervezetek és a hatóságok is megkérdőjelezték.

Tegnap kiderült, a komoly indulatokat kiváltó ügy kapcsán tárgyalni fog Simó György T-Online-vezérrel a Netfelhasználók Érdekvédelmi Társasága (NETÉRT), az Internet Fejlesztési Alapítvány és a Linux-Felhasználók Magyarországi Egyesülete, azok a társadalmi szervezetek, melyek a hét elején a sajtóhoz eljuttatott nyílt levélben kérték az illetékes hatóságokat az eset kivizsgálására. A találkozó időpontja az érintettek időbeosztása miatt az augusztus 22-vel kezdődő hétre lett kitűzve. Amint Németh Attila, a NETÉRT elnöke lapunknak elmondta: még nem véglegesítették a megbeszélésen elérni kívánt célokat, minimális célkitűzésük biztosítani, hogy megnyugtatóan rendeződjön az ügy, és hogy a jövőben hasonló indokokkal szerződésbontásra ne kerülhessen sor. Arra Németh kevés esélyt lát, hogy a szolgáltató rábírható korábbi döntése megváltoztatására, de feltételezhető, hogy a kirúgott ügyfelek sem szívesen maradnának, főként miután kedvező ajánlatokat kaptak a rivális Externettől és EuroWebtől.

Azóta történt

Előzmények