Áttörte az ötmilliárdos álomhatárt az iTunes

A napokban elért a bűvös ötmilliárdos letöltési álomhatárt az Apple online zeneáruháza, az iTunes – jelentette be mai közleményében a cupertinói székhelyű vállalat. Az iTunes jelenleg a világ egyik legnagyobb zeneáruháza, katalógusában körülbelül nyolcmillió zeneszámmal. A nagyobb méretű, színes kijelzős médialejátszók megjelenésével együtt néhány évvel ezelőtt videókkal is bővült a választék – a vásárlók mostanra a zenék mellett mintegy 20 000 tévésorozat-rész és 2000 mozifilm közül válogathatnak, utóbbiak közül 350 HD-minőségben is elérhető.

Az Apple virtuális zeneboltja 2003-ban kezdte meg működését, az áruház tavaly még csak hárommilliárd zeneszám-vásárlást regisztrált, a forgalom az elmúlt év leforgása alatt viszont ugrásszerűen nőtt. A cég május elején jelentette be, hogy sikerült megállapodnia az összes befolyásos hollywoodi stúdióval, így az iTunes Movie Rentals szolgáltatás keretén belül a moziból kifutott filmek a DVD-megjelenéssel egy időben kölcsönözhetők az iTunesról.

Az iTunes áruházból egyelőre csak a helyi pénzintézet által kibocsátott bankkártyával rendelkező amerikai lakosok vásárolhatnak mozifilmeket, nekik 9,99 dollárt kell fizetniük a régebbi filmekért, 14,99-et pedig a legújabb kiadásokért. Ugyanezeknek a filmeknek a kölcsönzése 2,99 és 3,99 dollárba kerül 24 órára (a HD-minőségű filmekért erre további egy dollár felárat kell fizetni). Az Apple közleménye szerint az iTunes vásárlói ma naponta átlagosan 50 000 filmet vásárolnak vagy kölcsönöznek a rendelkezésre álló választékból.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények