Az AVG sem tart a Microsoft ingyenes vírusirtójától

A Symantecet követően az AVG is állást foglalt azok után, hogy a Microsoft nemrég bejelentette: a jövőre megszüntetendő OneCare szolgáltatás helyett ingyenes vírusvédelmi megoldást kínálnak majd.

Az AVG hivatalos közleményében azt hangsúlyozza, hogy a Microsoft hatalmas terhet vesz a vállára, ha egy megbízható ingyenes vírusvédelmi rendszert akar a piacra hozni. A közlemény a vállalat és partnerei közötti viszony elmérgesedésére is célzást tesz: „A Microsoft szemmel látszólag küzd azokkal a nehézségekkel, amelyeket azok a visszajelzések okoznak, amelyeket a partnereitől kap amiatt, mert ingyenes vírusirtó termékének bejelentése miatt azoknak értékesítési nehézségekkel és hasznuk mérséklődésével kell szembenézniük.”

J. R. Smith, az AVG vezetője ezt komoly kockázatnak tartja, s emellett úgy véli, hogy: „A Microsoft gyakran megbízik havi (javító kedd) frissítéseiben, amikor frissíti víruskereső programját, és ez által védtelenül hagyja a számítógépeket a bothálózatok és más veszélyes alkalmazások támadásaival szemben. Fontos tudni, hogy a Microsoft ingyenes vírusirtó programja jóval kevesebb védelmi szolgáltatást fog tartalmazni, mint az általuk jelenleg is ajánlott OneCare termék, amely növelheti a felhasználók számítógépeinek sérülékenységét a gyors terjedésű vírusokkal és online támadásokkal szemben.”

A közlemény összegzésében végül is leszögezik: az AVG könnyebben kezelhető, nagyobb tudású és olcsóbb megoldásokkal rendelkezik, mint amilyen a Microsoft „Morrója” lesz.

A vezető biztonságtechnikai cégek közül többen már korábban elmondták a véleményüket a Microsoft tervéről. A McAfee képviselője azt nyilatkozta, hogy a hír a mindössze 2 százalékos piaci részesedésig jutó OneCare bukásának beismerése, a butított ingyenes utód pedig nem fogja kielégíteni a felhasználók igényeit: „Ez jó hír a McAfee számára” – fogalmazott a szóvivő. A Sophos pedig azt hangsúlyozta, hogy mivel ők elsősorban a vállalati piacon érdekeltek, az új termék, a Morro az ő piacukat nem befolyásolja.

A talán legveszélyeztetettebb konkurensnek számító Symantec is igen markáns véleményt fogalmazott meg: „Az általános vélemény szerint ennek [a OneCare megszüntetésének] az áll a hátterében, hogy a termék átlag alatti védelmet nyújt, a teljesítménye igen szerény. »A víruslaboratóriumokban futtatott eddigi tesztjein folyamatosan a mezőny végén kullogott a OneCare, és az elmúlt időszakban többször is nagyot hibázott. Téves vírusfelismerés miatt például fontos adatokat helyezett karanténba vagy törölt«” – nyilatkozta Gombás László, a Symantec vezető rendszermérnöke. A Morróról pedig úgy vélik: „Még ha ingyenes is, a Microsoft »OneCare-light« – lényegében az ügyfeleket nem érdekli, mert nem nyújt megfelelő védelmet.”

Azóta történt

Előzmények