Az adatainkra pályázik a Google

A Google egy olyan internetes adattárolási szolgáltatás elindítását tervezi, amely teljes merevlemezek internetre – egészen pontosan a vállalat szerveire – költöztetését teszi lehetővé – ez derült ki egy véletlenül publikált céges prezentációból. A Reuters beszámolója szerint a GDrive névre hallgató projektről az azóta a webről eltávolított dokumentumban a következő szerepelt: „A végtelen tárolókapacitás révén a felhasználók minden adatát tárolni tudjuk, beleértve az emaileket, a böngészők előzménynaplóit, a könyvjelzőket stb., melyek így bárhonnan elérhetők (bármilyen eszközről, bármilyen platformról stb.)”. A Google-vezér Eric Schmidt által jegyzett fájlban – muníciót adva a céget eddig is a 21. század Nagy Testvéreként szemlélő tábornak – az is szerepelt, hogy a vállalat célja a felhasználók által használt minden adat tárolása.

A hírügynökség kérdésére a Google nem kívánta megerősíteni a GDrive projekt létezését, a vállalat szóvivője csupán annyit közölt, hogy a prezentáció véletlenül került fel a világhálóra, azt azóta már eltávolították.

A dokumentum szerint a GDrive csupán egyike a hasonló szoláltatásoknak, és elterjedését akadályozhatja, hogy sok felhasználó alacsony sávszélességgel kapcsolódik az internetre. A megoldás egyik előnye, hogy mivel a felhasználók adatait a vállalat központi szerverein tárolják, megelőzhetők az otthoni adatvesztések – írják. Az egyik megjegyzés azt valószínűsíti, hogy a Google egy olyan szolgáltatást képzel el, amely kiterjesztené a felhasználó rendelkezésére álló tárkapacitást: azaz a feltöltött adatok az internetről lennének elérhetők, és a helyi merevlemezt csupán a gyors elérést igénylő információk tárolására használnák.

Azóta történt

Előzmények

  • Google: szívd fel, begyem...

    Megjelent a Google Desktop harmadik verziója. Ha engedjük neki, a program minden apró információt – személyeset is – összegyűjt, amit a gépen talál.