Az Alpha ómegája

A mai naptól gyorsabb processzorokkal rendelhetők, illetve frissíthetők a Hewlett-Packard AlphaServer EV7 kiszolgálói. A most bemutatott 1,3 GHz-es EV7z-nél és 1,15 GHz-es EV7-nél gyorsabb vagy nagyobb teljesítményű Alpha chip azonban már nem kerül forgalomba: e lapkák a nagy múltú processzorcsalád utolsó tagjai.

A 80-as évek végén a Digital Equipment Corporation által kifejlesztett 64 bites chip 1992-ben került kereskedelmi forgalomba. Ám az architektúra – annak ellenére, hogy gyorsan kivívta a szakma elismerését – sosem tudott olyan piaci befolyást elérni, mint a Sun vagy az IBM RISC-rendszerei. Sorsát az pecsételte meg, hogy – miután az Alphával kapcsolatos jogok 1998-ban a Digitalt felvásárló Compaq, majd a Compaqot bekebelező Hewlett-Packard tulajdonába kerültek – a HP, mellesleg aláírva a saját gyermek PA-RISC halálos ítéletét is, az Intellel közösen fejlesztett Itanium mellett tette le a voksát.

A HP szóvivője az InfoWorldnek elmondta, hogy a most bejelentett chipek után már nem szerepel fontos bejegyzés az Alpha-útitervben. A gyártó 2006-ig forgalmazza AlphaServer rendszereit és 2011-ig nyújt támogatást a platformhoz.

Az új EV7z processzor – amely az EV7 magasabb órajelen futó változata – azonnal hozzáférhető a 96 100 dollárról induló AlphaServer GS1280 sorozatban, míg a 1,15 GHz-es EV7 az olcsóbb ES47 és ES80 rendszerekben választható.

Azóta történt

Előzmények