Az alternatívoknál is elindulhat az IPTV

A Magyar Telekom elindította nagykereskedelmi partnereivel közös IPTV-szolgáltatását, amelyre alapozva a partnerszolgáltatók saját márkanevük alatt kezdhetik meg a szolgáltatás bevezetését, és így 2-play (internet és IPTV) vagy telefont is tartalmazó 3-play csomagokat kínálhatnak az ügyfeleiknek – jelentette be ma a távközlési vállalat. Ez a konstrukció a Magyar Telekom műszaki infrastruktúráját és kapacitásait használja, de a társszolgáltatók – a tartalomtulajdonosok által megszabott keretek között – egyéni programcsomagokat alakíthatnak ki a rendelkezésre álló tévécsatornákból.

A közös IPTV-szolgáltatás fejlesztésében a nagykereskedelmi partnerszolgáltatók is részt vettek, és a tesztelések lezárását követően folyamatosan hirdetik meg az új terméket ügyfeleiknek – áll a cég közleményében. A HWSW úgy tudja, hogy a Magyar Telekom eddig három szolgáltatóval állapodott meg, közülük az Enternet már május óta kínálja az IPTV-t az előfizetőinek. A másik két szerződött cég nevét nem hozták nyilvánosságra.

Azóta történt

Előzmények