Az EMI még ragaszkodik a digitális jogkezeléshez


Az EMI hétfőn bejelentette, hogy felülvizsgálják a zenei CD-iken alkalmazott, sokat vitatott tartalomvédő digitális jogkezelő eljárást, az úgynevezett DRM-et (Digital Rights Management), de egyelőre nem áll szándékukban teljesen elvetni.

A zenekiadók által alkalmazott tartalomvédelmi módszer a kalózkiadások megakadályozását célozta, ám amennyit segített ebből a szempontból, ugyanannyit ártott is, mivel a jelenleg legnépszerűbb hordozható zenelejátszó, az iPod nem képes ezeket a zenéket lejátszani, így aztán – mondják a rendszer kritikusai – a felhasználók CD-k vásárlása helyett inkább az internetről töltenek le illegálisan működő oldalakról zenéket.

Az EMI szóvivője most bejelentette, hogy a híresztelésekkel szemben nem dolgoznak olyan új lemez- és DRM-típus kidolgozásán, mely megakadályozná a fogyasztókat abban, hogy másolatokat készítsenek a legálisan vásárolt CD-ről. Viszont felülvizsgálják a jelenleg széles körben használt módszert, s azt kívánják továbbfejleszteni.

A DRM körüli csata tehát tovább folyik, ám a kiadóvállalatoknak valami igazán zseniális megoldást kell kitalálniuk, ha a lassanként haldokló CD-formátumú zenekereskedelmet versenyképessé kívánják tenni az internetes letöltéssel és a hordozható lejátszókkal szemben.

Azóta történt

Előzmények