Az ősszel megújul a Firefox

A Firefox 1.0 tavaly novemberi megjelenése óta a legjelentősebb frissítés lesz a böngésző várhatóan ősszel megjelenő 1.5-ös verziója. A szoftver első béta-változata csütörtökön válik elérhetővé, a következő pedig a tervek szerint október elején készül el, míg az első kiadásra jelölt verzió fejlesztésére október 28-án tesznek pontot – jelentette be a programot fejlesztő Mozilla Alapítvány a múlt héten.

Egyelőre azt nem tudni, hogy pontosan milyen új szolgáltatásokat kínál majd a böngésző újabb inkarnációja. A korábbi nyilatkozatok alapján ugyanakkor biztosnak tűnik, hogy ebben debütál majd egy okosabb frissítési lehetőség: a Windows automatikus frissítés funkciójához hasonlóan elegendő lesz csupán a javítócsomagokat letölteni, nem kell majd a teljes javított verziót telepíteni, ahogy ma; és várhatóan továbbfejlesztik a könyvjelzők és a kiterjesztések kezelését, továbbá a keresési lehetőségeket és a felugró ablakok blokkolását is.

Azóta történt

Előzmények